Olasz–spanyol döntő Kijevben. Ön szerint melyikük nyer?
Mik ezek?
XA futballtörténelemben még nem fordult elő soha, hogy egy válogatott megvédje elsőségét az Európa-bajnokságon. Olyan már volt, hogy egy válogatott (történetesen a német) három kiíráson belül kétszer nyerjen (1972, 1980, közte 1976-ban ezüst), de dupláznia még senkinek sem sikerült. A spanyol együttes előtt most itt a lehetőség, ha legyőzni vasárnap Kijevben az olaszokat (tv: m1, 20.45, élő), történelmet írt Vicente del Bosque együttese.
A döntő favoritja egyértelműen a hispán gárda, hiszen a spanyolok nemcsak Európa-bajnokok, de ők a világbajnokok is, azaz nincs náluk jobb együttes a világon. Az olaszok ellen azonban még a világ legjobb csapata sem mehet biztosra. Az itáliaiak fokozatosan lendültek játékba, meccsről meccsre lettek egyre jobbak – az elődöntőben taktikus játékkal verték ki a nagy esélyes németeket. Régen nyertek már az olaszok (1968-ben), 2000-ben pedig egy ezüstérmet tudtak felmutatni (hosszabbítás után kaptak ki 2–1-re a franciáktól).
„Kiváló mérkőzésen bebizonyítottuk a németek ellen, hogy nagyon egységesek vagyuk. Erős csapatunk van. Ez a győzelem megmutatta, tudunk jól futballozni. Úgy vélem, meg tudjuk ezt csinálni a spanyolok ellen is” – nyilatkozta Cesare Prandelli az olaszok kapitánya.
„Olaszország volt az a válogatott, amelyik a legtöbb gondot okozta nekünk. Egy négyszeres világbajnok lesz az ellenfelünk, így aligha lehet azt mondani, hogy mi lennénk a favoritok. Ebben a döntőben mindkét félnek ötven százalék az esélye a végső győzelemre” – mondta Vicente del Bosque, a spanyolok kapitánya.
Döntő: Olaszország–Spanyolország, Kijev, vasárnap 20.45 (tv: m1). V: Pedro Proenca (portugál). A tervezett kezdőcsapatok: Buffon– Balzaretti, Barzagli, Bonucci, Chiellini– Pirlo– Marchisio, Montolivo, de Rossi– Balotelli, Cassano. Spanyolország: Casillas– Arbeloa, Ramos, Pique, J. Alba– Xabi Alonso, Busquets, Xavi– Silva, Torres, Iniesta.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
Szavazás eredmény
Ön szerint melyik válogatott nyeri az Európa-bajnokságot?
- Spanyolország 58.34%
- Olaszország 41.67%
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 2 hozzászólás érkezett-
2. tizedes87 2012. július 1. 16:55
1. Hegyháti!
TEOLNAK is bezavar a rekkenő hőség!
De mi tudjuk, hogy ma este lesz az EB
döntő.
Spanyolország--Olaszország -
1. Hegyháti 2012. július 1. 11:56
T.TEOL!
A főoldalon, ott lenn, az van, hogy ma nincs mérkőzés.
Szomorú lettem, mert azt hittem, ma lesz a döntő.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Dúzsi Tamás | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Ribányi József | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
A mássággal az a legnagyobb probléma, hogy körülötted mindenki normális. Maggie Stiefvater-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Epres receptek tengere
Legkedvesebb desszert, gyerekek kedvence, egy-egy szem mennynek eledele. Lelsz vele ezer receptet e helyt, meleget, jegeset!





