Ötven csapat a kuparajton
Mik ezek?
XA Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) Tolna Megyei Igazgatóságán elkészítették a Magyar Kupa megyei selejtezőjének párosításait. Az első forduló hivatalos játéknapja augusztus 12., vasárnap, de a csapatok egyeztethetnek más időpontról is. Ötven gárda vesz részt az első körben, számukra kötelező volt az indulás. A Szedres és a Bölcske aznap az országos főtáblán szerepel.
Huszonöt meccset rendeznek az első körben, az Őcsény csapata erőnyerő. A második fordulóban már a két főtáblás csapat is pályára lép, velük együtt 28 együttes szerepelhet majd márciusi folytatásban – tájékoztatott Krausz Márton megyei sportigazgató.
A továbbjutás egy meccsen dől el, döntetlen esetén 2x15 perces hosszabbítás következik, ha ekkor sincs döntés akkor következnek a büntetőrúgások. A csapatok a mérkőzésekre hét-hét cserejátékost nevezhetnek, öt labdarúgót becserélhetnek az edzők.
Tolna megyében hat fordulót rendeznek, az igazgatóság megyei döntőt rendez majd, innen az első két helyezett folytathatja a főtáblán. Papíron ez még a 2012/2013-es kiírás, de valójában a 2014-es országos főtáblára jutásért küzdenek a csapatok.
A versenybizottság döntésének értelmében az első és második fordulóban a párosítások kialakításánál földrajzi és bajnoki erőviszonyok alapján sorsolási csoportokat határoznak meg, a csoportokon belül alakítják ki a párokat. Osztálykülönbség esetén az alacsonyabb osztályú csapat a pályaválasztó. Amennyiben azonos osztályban szerepel a két gárda, akkor az a pályaválasztó, amelyik az adott sorozatban kevesebbszer fogadta ellenfeleit hazai pályán.
Az előző kiírásban a Bonyhád VLC NB III-as csapata szerezte meg a harmadik helyet miután Dunaszentgyörgyön 7–2-re legyőzte a helyi csapatot. A tolnai döntőben a szintén harmadosztályú Bölcske ellenfele a kupaspecialistának számító megyei I. osztályú Szedres volt. Lacza József edző tanítványai fél órán át jól tartották magukat, ám első félidő hajrájában két gólt lőttek a bölcskeiek, eldöntve ezzel a megyei serleg sorsát.
A párosítások (25 mérkőzés), augusztus 12.: Kéty–Kisdorog, Dalmand–Tevel, Tolnanémedi–Hőgyész, Magyarkeszi–Bátaszék, Gyapa–Kaposszekcső-Csikóstőttős, Iregszemcse–Bonyhád VLC, Simontornya–Tolle UFC Szekszárd, Regöly–Döbrököz, Gyönk–Tamási 2009 FC, Nak–Tengelic, Pusztahencse–Kölesd, Pálfa–Zomba, Bonyhád-Börzsöny–Kajdacs, Madocsa– Dunaszentgyörgy, Németkér–Tolna, Izmény–Bátaapáti, Szakály–Nagymányok, Bogyiszló–Sióagárd, Decs–Majos, Dunaföldvár FC–Cikó, Dunakömlőd–Gerjen, Györköny–Fadd, Aparhant–Kakasd, Mórágy–Dombóvári FC-Rutin, Szakcs–Kocsola. Valamennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik.
Nincs döntés a Szekszárdi UFC ügyében
Már többször írtunk róla, hogy a Tolle UFC Szekszárd a megyei I. osztályban szeretne csapatot indítani. A hatályos szabályzat alapján csak a megye háromba lehetne besorolni az új alakulatot. Mivel nem alanyi jogon szerepelne a szekszárdi gárda a megye egyben, ezért a résztvevők együtteseknek támogató nyilatkozatot kellett beadniuk az igazgatóságra – ezek beérkeztek az irodára. Az igazgatóság azonban nem módosíthatja a versenykiírást, ezért az UFC az MLSZ állásfoglalását kéri az ügyben. Az elnökség valószínűleg még a héten dönt a beadványról.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 1 hozzászólás érkezett-
1. háegyenegyalmát 2012. július 28. 04:52
'Tolna megye valamennyi csapatát pályára szólítja a Magyar Kupa kiírása, egyedül az Őcsénynek nem jutott ellenfél.' Ja. Nem az összeset, csak valamennyit.
Jelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Érdekes, hogy mennyire ragaszkodunk a múltbéli dolgokhoz, még akkor is, ha a jövőnkről van szó. Ally Condie-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Grill, bogrács
Végre itt a meleg, a napsütés, a nagy kirándulások, kertészkedések ideje. Hajrá, ki a szabadba, és ha már ott vagyunk, sütögessünk is egy kicsit! Íme néhány grilles-bográcsos étel, de várunk minden bevált, tuti receptet tőletek is!





