Régi átkokat törtek meg
Mik ezek?
X– Hogyan értékelné csapata teljesítményét? – kérdeztük Reith Róbert edzőt.
– A körülményeket figyelembe véve (az idény közben anyagi gondok léptek fel a klubnál – A szerk.) jó eredmény a hatodik hely – felelte a dombóváriak szakvezetője. – A bajnoki meccsekhez nagyon jól álltak hozzá a játékosok, még ha ez az edzéslátogatottságról nem is volt elmondható. Ha az egész éves teljesítményünket veszem górcső alá, akkor arra azt mondanám, hogy hullámzó volt, tavasszal viszont már kiegyensúlyozottabb produkcióval rukkolt elő a társaság. Sajnos az utolsó három helyezett ellen 10 pontot szórtunk el, ha azokat begyűjtjük, akár a dobogón is végezhettünk volna. Viszont büszkék lehetünk rá, hogy legyőztük az első helyezett Paksot és a második Szentlőrincet, ezt rajtunk kívül nem sok csapat mondhatja el magáról.
Reith Róbert sokat bosszankodott a szezonban, de a végeredménnyel elégedett lehetett (Fotó: Kiss Albert)
– Ha már a Paksot és a Szentlőrincet említette: melyek voltak a legemlékezetesebb mérkőzések a szezonban?
– Minden meccs más, de természetesen vannak olyanok, amelyeke jó visszaemlékezni. Hazai pályán 6–0-ra vertük a Siófokot egy olyan meccsen, amelyen az ellenfél emberhátrányban játszott. Az ilyen találkozókat a múltban rendre elveszítette a DFC. Aztán nyertünk Nagykanizsán is, ahol pedig korábban nem termett babér a Rutinnak, és Bonyhádon is győztünk, ahol szintén nem mostanában örülhetett a Dombóvár.
Büszke vagyok rá, hogy az én irányításom alatt sikerült megtörnünk az átkokat. Viszont nem vagyok büszke a Bóly és Bölcske elleni meccsünkre. Előbbitől idegenben kaptunk ki 4–2-re, utóbbitól pedig hazai pályán 3–0-ra. Sok olyan meccs volt, amelyet hátrányból hoztunk döntetlenre, vagy nyertük meg, ez is előrelépés.
– Miként értékelné játékosai teljesítményét?
– Egyénileg nem szoktam kiemelni senkit, ezúttal sem szeretném. Az egész csapattal elégedett voltam, nem akadt olyan játékos, aki kimagaslott volna, és olyan sem, aki kilógott volna a sorból. Igazi csapatként játszott a bajnokságban a DFC. A rutinos játékosok a hajrában nagyon odatették magukat, nagyban köszönhetjük nekik, hogy a végére feljöttünk a hatodik helyre. És szólnom kell a fiatalokról is: korábban soha ennyi ifista nem került be a felnőtt csapatba, mint ebben a szezonban, de valamennyien bizonyították, hogy számolni lehet velük.
– Milyen tervekkel vágnak neki az új szezonnak? Erősítenek?
– Július 15-én kezdjük a felkészülést, és hat edzőmeccset játszunk a rajtig (A DFC edzőmeccsei: Július 27: DFC–PMFC II 18. Július 30.: Nagyatád–DFC 17.30. Augusztus 3.: Komló–DFC 18. Augusztus 6.: PVSK–DFC 10. Augusztus 10.: DFC–Nagybajom 18. Augusztus 13.: DFC–Szászvár 10). Az erősítéseink attól függenek, hogy kik távoznak a csapattól. Személy szerint elégedett vagyok a keret összetételével, ha sikerülne együtt tartani, akkor nagy baj nem érhet bennünket.
A Dombóvári FC-Rutin teljesítménye a számok tükrében
Összesen: 12 győzelem, 8 döntetlen, 10 vereség, 45 lőtt gól, 44 kapott gól, 44 pont. Hazai pályán: 8 győzelem, 3 döntetlen, 4 vereség. Idegenben: 4 győzelem, 5 döntetlen, 6 vereség. Házi góllövőlista: 10 gólos: Fábián Imre, 8 gólos: Bán Csaba, Szűcs Mihály, 4 gólos: Varga Norbert, Méhn Zsolt, Müller Kornél, 3 gólos: Fentős Tibor, 2 gólos: Kőhalmi Tamás, 1 gólos: Lutz András, Kovács Róbert.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
A csirke legjava: csirkemell és csirkecomb
Az egyik legnépszerűbb húsféle: kiadós, gyorsan elkészül, számtalan módon variálható - a magyarostól a diétásig. Válogatásunk csak ízelítő, még rengeteg receptben van csirke a Mindmegettén!









