Úgy tűnik, hogy Böde Dániel nem lesz az ETO labdarúgója
Mik ezek?
XNapokig tartotta magát a hír, hogy a „Madocsai Messi” a Győri ETO-hoz ugazol, ám Klement Tibor csütörtökön sajtótájékoztatón bejelentette, hogy lemondtak Böde Dánielről. Ez persze nem jelenti azt, hogy a középpályás marad Pakson, mert a legújabb hírek szerint a jövő héten próbajátékra utazik.
Azt, hogy melyik országba, és melyik csapathoz, egyelőre nem lehet tudni. „Konkrét kikérő még nem érkezett a klubhoz, de nem kizárt, hogy Dani külföldön próbálja ki magát” – nyilatkozta sejtelmesen Haraszti Zsolt, aki azt is hozzátette, hogy ötven százalék az esélyes annak is, hogy Böde tavasszal is a Paksi FC-ben futballozik majd.
Ami pedig a Paksi FC-t illeti: az atomvárosi együttes szombaton vívja első felkészülési mérkőzését, mégpedig az NB III-as Bonyhád Völgység LC ellen. Az összecsapás 10 órakor kezdődik a Fehérvári úti stadion műfüves pályáján.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 5 hozzászólás érkezett-
5. NémethF 2012. január 23. 12:02
Bárhogy alakuljon is, sok sikert neki az elkövetkezendő években.
-
4. lgy1228 2012. január 21. 18:48
Kedves szurkolótársak
Gondoljatok bele, hogy a jelenlegi magyar sztárok közül, kik játszanak rendszeresen első osztályú külföldi csapatban. Szerintem egyedül Juhász Roland.
Öt éve járok Paksi Fc meccsekre, láttam az összes itthon játszó focistát, láttam Egervári kedvenceit,szerintem Dani simán megjátssza azt amit Elek, Sándor, Hajnal, Koman, Gera, Priskin, és még sorolhatnám.
Hajrá Paks, hajrá Dani -
3. Bkir50 2012. január 21. 17:54
Na "mélyen tisztelt" cenzúra akarom mondani moderátor úr, a dupla hozzászólásomat légy oly szíves szimplává tenni, segítek, egyiket töröld!
-
2. Bkir50 2012. január 21. 17:51
Sajnos Dani Pakson érzi jól magát, de külföldre vágyik!
De ez van, a jó magyar labdarúgók külföldre vágynak, haza csak akkor jönnek, ha megunták a padozást külföldön pár jó szezon után!
Ettől még sok sikert Bödének, én azért kívánnék neki kevesebb pénzért de egy jobb szezont itthon! -
1. dugaduga 2012. január 21. 10:51
Erről a történetről mindig Illés Béla életútja jut az eszembe. Korának egyik legjobb labdarúgója volt (...), minden évben szóba hozták külföldi csapatokkal, de ő mindig itthon maradt.
Dani is Pakson érzi jól magát, itt egy "szent tehén", máshol csak egy lenne a sok közül.
Jelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XJelentem a moderátornak!
XHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Állásajánlatok
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Fischer Sándor | Dr. Harangozó Tamás | Dr. Puskás Imre | Éger László | Farkas Kinga | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Magyar Gergely | Mittler István | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A végső lecke, amit mindannyiunknak meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szeretet, mely nem csupán másokra, önmagunkra is vonatkozik! Elisabeth Kübler-Ross-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!









