Újra megye egyes a sikercsapat
Mik ezek?
XHihetetlen zárófordulóban lett bajnok a megye kettő Keleti csoportjában a Dunaszentgyörgy SE. A gárda már az öltözőben ünnepelte tengelici 3–0-s sikerét, és az ezüstérmét, amikor jött a nagy hír: a Fadd a 94. percben kiegyenlített Madocsán. A 3–3-as döntetlen pedig azt jelentette, hogy a dunaszentgyörgyi játékosok nyakába nem ezüst, hanem aranyérem kerül. Nagy volt az öröm a játékosok körében, hiszen ez a bajnoki cím sokkal többet jelentett számukra egy „egyszerű” aranyéremnél. A régóta megye egybe vágyó szentgyörgyi vezetés még a szezon előtt kijelentette: csak akkor vállalják be a megye egyet, ha megnyerik a bajnoki címet. Hát megnyerték, a vezetés pedig tartotta a szavát. A Dunaszentgyörgy augusztus 18-án ismét megye egyes bajnokit játszhat.
A csapat legutóbb a 2008/2009-es idényben szerepelt a megyei élvonalban, és a szezon végén úgy lépett vissza, hogy nem volt kieső, a 11. helyen végzett. A megye kettőben új csapatot kezdtek építeni Szentgyörgyön, és ez nem is ment könnyen: az első idényben ugyancsak 11. lett a gárda – bele kellett rázódniuk. A következő szezonban már megmozdult valami, a csapat a Bátaapáti mögött ezüstérmet szerzett, legutóbb pedig már célba ért. Ősztől kezdődhet az új kaland.
„Szombaton kezdtük a felkészülést, még nem teljes létszámban, hiszen sokan nyaralnak, de azért így is szép számmal voltunk – mondta Németh Ferenc, a klub elnöke. – A keretből senki sem jelezte, hogy távozni szeretne. Három játékost igazoltunk: a kapus Tóth Ferenc Pusztahencséről, Gerendai Zoltán Gerjenből, Krausz Frigyes pedig Györkönyből érkezett. A felnőtt csapat edzéseit továbbra is Domsa Ferenc vezeti, irányában töretlen a bizalmunk.”
A dunaszentgyörgyiek a felkészülési időszakban hat edzőmeccset játszanak, és nem is húzzák az időt, már szerdán pályára lépnek, az NB III-as Bölcskét fogadják (kezdés: 18 óra). Három napra rá, szombaton a Bátaapáti érkezik Szentgyörgyre (időpont még nincs), jövő szerdán, július 25-én pedig a Kölesd (18 óra) vizitál a településen. Július 28-án Bátaszékre látogatnak (11 óra) Krepszék, augusztus 1-jén a Szedrest (18 óra), 4-én pedig az ugyancsak megye egyes újonc Faddot fogadják (időpont még nincs).
Németh Ferenc a célkitűzésekkel kapcsolatosan elmondta, szeretnének erős középcsapattá válni. „Úgy gondoljuk, az ötödik-tizedik helyek valamelyikét meg tudjuk szerezni, szeretnénk a középmezőnyben megragadni. Nem lesz egyszerű dolgunk, hiszen erős a megye egyes mezőny, és a következő szezonban még erősebb lesz” – utalt egyúttal arra is Németh Ferenc, hogy a mostani szezon végén az NB III Dráva-csoportjából az átszervezés miatt a 6. helyezettől lefelé minden csapat kiesik a megye egybe.
A megyei élvonalbeli szereplés alapfeltétele, hogy egy csapat megfelelő utánpótlásbázissal rendelkezzen. „Ezzel nem lesz gondunk, az U16-os csapatot házon belül meg tudjuk csinálni, de toborzunk is gyerekeket. Várjuk a jelentkezőket, az edzések augusztus 1-jén kezdődnek, aki szeretne Szentgyörgyön focizni, az Lakatos Jánosnál jelentkezhet” – mondta Németh Ferenc, aki büszkén újságolta, hogy a gyerekcsapataik kiállításával sem lesznek gondjaik, renegeteg ügyes kissrác kergeti a labdát az ovis és a kisiskolás korosztályban.
A rajtra nemcsak a csapat, a pálya is megújul: most készülnek az új kispadok, a régi, elavultak helyére. A megye egyik legjobb talajú pályájához modern ülőalkalmatosságok illenek...
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Halász Gábor | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





