TEOL

Néhány nap leforgása alatt szép csendben előbb új elnöksége lett az egyesületnek, majd a felnőtt csapat a pályán meghosszabbította NB I-es tagságát. Azóta csend van az UKSE Szekszárdnál. A nagy hallgatás, ködösítés és az érthetetlen titkolózás közepette az edző elemzi a 2011/2012-es idényt. 

A cikk a hirdetés után folytatódik

– Egész évben különböző okok miatt nehezen ment a munka. Az edzői hitvallásom szerint a jó hangulat a siker egyik alapja. Ez ellentétes azzal a felfogással, hogy a szakvezető egyik kezében korbács, a másikban pedig kalács legyen. Ráadásul a mi esetünkben kalácsról szó sem volt, a korbács pedig nem stílusom – jegyezte meg Kovács Jenő, az UKSE vezetőedzője.

– A bajnokság első négy meccsén 4 pontot szereztünk (DVSC, Dunaújváros, Békéscsaba, Győr). Úgy gondolom, ez jó kezdésnek számított. Aztán szép lassan jöttek a problémák, ez rányomta a bélyegét a csapat teljesítményére. Ebben az időszakban is volt egy nagy bravúrunk, a Vác ellen itthon nagy hátrányból álltunk fel, s mentettük döntetlenre a meccset (27–27).

Tavasszal kulminálódtak az ügyek: ekkor mindössze egyetlen pontot – az Alcoa ellen – szerzett a kék-sárga alakulat. 

– Nehéz volt fenntartani azt a hőfokot, amely az élvonalhoz szükséges. Több játékos – köztük jómagam is – megélhetési problémákkal küszködött. A vidám hangulat elillant. A mérkőzéseken mindenki próbált koncentrálni, de feszült volt a légkör az edzéseken, az öltőzőben is folyamatosan téma volt a pénz. A kiváló kohézió megbomlott – emlékezett vissza az edző.

– A lányok több figyelemfelkeltő megmozdulással próbálkoztak. A Vác ellen letakarták a mezen a főszponzor lógóját. Többször keresték a vezetőket. Végső elkeseredésükben kijelentették, hogy nem állnak ki a következő bajnokira. Tavasszal először csak egy játékos nem edzett egy hétig, majd ez csapatszinten is bekövetkezett. Mindenki egyénileg készült, ha készült…

Volt olyan kézilabdázó, aki attól sem riadt vissza, hogy súlyos szerződésszegést elkövetve más csapatnál tréningezzen. Az akciók céljával egyetértettem, a móddal azonban nem. Ez komoly feszültséget generált köztem és a játékosok között. Generációs probléma – máshogy szocializálódtunk a munka világába.  Az amúgy sem túl acélos keretet a sérülések is megrogyasztották. 

– Januárban Kopecz Barbara és Burai Edina, a rájátszásra pedig Borbás Rita és Kuridza Sandra esett ki. Triffa Ágnes csúcsigazolás volt, mezőnyben viszont elfogytunk – szögezte le Kovács Jenő.

– A rájátszásra dacból komolyan készültünk. Csak elméleti képzést és videózást tartottunk. A meccsek sokat kivettek a játékosokból, éppen ezért az edzésmunkát és a terhelést minimumra csökkentettük. Amikor besűrűsödött a program, a két itthoni összecsapásunkat egy góllal elvesztettük. A hazai pálya sem jelentett előnyt, a szurkolók elhagytak minket. Pedig az összefogás csodákra képes. A Debrecen hasonló helyzetben volt mint mi, ott a város és a szurkolók az együttes mögé álltak. Nálunk a fiatalokból álló mag buzdított végig – köszönet érte.

Szakmailag komoly, nehéz év van mögöttünk. Közös erővel – a segítőmmel, Horváth Szimonettával együtt – megoldottuk. Mindenkit megviselt lelkileg, fizikailag egyaránt. A csapat bizonyította, hogy van ereje és tartása. Bízom benne, hogy lesz folytatás, s nem vész kárba az elmúlt két év.