UKSE: meg fognak szakadni
Mik ezek?
XHagyományosan az újonc és a bajnok mérkőzése nyitja az évadot: a szekszárdiak a címvédő és kupagyőztes Győri Audi ETO KC fogadják jövő csütörtökön.
– A győriek kiemelkednek a mezőnyből. Hiányposztra, a balkezes átlövő pozíciójába egy fiatal európai klasszist, a szlovén Ana Grost szerződtették. Pálinger Katalin mellé még egy világsztár kapus, a Viborg HK norvég olimpiai bajnok hálóőre, Katrine Lunde-Haraldsen érkezett – magyarázta Kovács Jenő.
– A második legerősebb keret szerintem a Fradié, ők négy válogatott játékossal erősítettek a nyáron. A dobogóért három csapat vív majd öldöklő küzdelmet. A DVSC-Korvexbe visszatért Sopronyi Anett; a SYMA-Váci NKSE együtt tartotta tavalyi csapatát; a Békéscsabai Előre NKSE-t is a 3-5. helyek valamelyikére várják a szakértők. Szintén külön csata várható majd a középmezőny együttesei között.
A Veszprém Barabás KC, az ÉTV-Érdi VSE és a Dunaújvárosi NKKSE is hasonló játékerőt képvisel. A Fejér megyei alakulatnál Bojana Radulovics Kiss Szilárd személye miatt vállalt még egy évet. A felsorolás erősorrend is lehet. Maradt a hátsó régió. Az Alcoa FKC-RightPhone-ról keveset tudok, a Siófok KC-val és az Újbuda TC-vel játszottunk…
Az UKSE-nél nem volt nagy jövés-menés a nyáron. Kérdés, mire lehet képes a nagyon fiatal gárda az első NB I-es évében.
– Nem lesz egyszerű feladat a bennmaradás, de játékosaim a kellő önbizalommal várják a rajtot. Biztos vagyok benne, hogy mindent megtesznek majd azért, hogy a céljainkat megvalósítsuk. Igazolnunk kell, de nem akarjuk elkapkodni – folytatta a szakvezető.
– A felkészülési meccsek üde színfoltja volt Samu Virág játéka; Szekerczés Lucával a jobb oldalunk erősödött; a beállósaink megütik az élvonal szintjét. Weigel Zita majdnem százszázalékos. Kapus poszton nagy rivalizálás várható, Kurucz Annamária jó formában van. Tudjuk, hogy kevesen vagyunk, és az NB I tempóját kevésbé „tudjuk".
Az edzőmeccsek arra is rávilágítottak, hogy a csapat rotálásával tudunk jó teljesítményt nyújtani. A magas meccsszám miatt fennáll a veszélye annak, hogy a játékosaim nem tudják kipihenni magukat – ez fokozott sérülésveszélyt jelent.
A mérkőzésekből származó jegybevétel nem egy feneketlen kasszába vándorol, hanem a klub költségvetésének egyik eleme lesz.
– Egyet ígérhetek, minden összecsapáson meg fogunk szakadni. A célunk az, hogy az egész szezonra megtartsuk a nézőinket. Azt szeretnénk elérni, hogy a drukkerek ne csak az ellenfeleink, hanem az UKSE miatt látogassanak ki a csarnokba – szögezte le Kovács Jenő.
Célszerű időben megvásárolni a tiketteket
A klub közzé tette az évadra érvényes bérlet- és jegyárakat. A 14 mérkőzésre szóló bérlet 13 500 forintba kerül, a belépő mellé egy üveg, a csapat fotójával ellátott Talentum Cuveé-t is kap a vásárló. A felnőtt jegy 1100 forintba, a diák és nyugdíjas pedig 700-ba kerül majd. Utóbbiak elővételben nem kaphatók, vásárláskor fel kell mutatni a diák illetve nyugdíjas igazolványt. A bérleteket és jegyeket már árusítják az UKSE irodában (városi sportcsarnok), a Sport Büfében illetve a Vadász Sörözőben.
A nagy érdeklődés, valamint a sportcsarnok korlátozott befogadóképessége miatt célszerű időben megvásárolni a tiketteket. A meccsek előtt 15.30-kor nyit pénztár. A beléptetéshez tartozó információ, hogy a serdülő mérkőzés ingyen megtekinthető, az ifjúságiak összecsapására érvényes belépő szükséges.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Való Világ 5 | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Dél-Dunántúl | Olcsó receptek
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Bor Barna | Brauer János | Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Farkas Kinga | Földi Sándor | Hajdu János | Heisler Judit | Horváth István | Kis Károly | Mittler István | Patay Vilmos | Potápi Árpád János | Prof dr. Horváth Béla | Szabó Loránd | Tóth Ferenc | Völgyi Péter
Astronet – A nap gondolata
A legtöbb társaság olyan, hogy aki azt a magányosságra cseréli, az jó vásárt csinál. Schopenhauer-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Gesztenyés desszertek
A gesztenye az egyik téli kedvencünk. A pürét otthon készíteni kissé macerás, de szerencsére készen is megvehetjük, hogy csudás desszert készüljön belőle!









