Vayert hiába csábították, marad az MVM Paksban
Mik ezek?
XA 35 éves futballistának idén nyáron lejárt a szerződése az atomvárosiakkal. Ezzel a riválisok is tisztában voltak, és meg is próbálták elcsábítani a ballábas futballistát. A legkitartóbb kérőnek a Lombard-Pápa tűnt. Az ügy lezárult, Vayer hosszabbított a paksiakkal.
A futballista az előző idényben alapembernek számított Kis Károly csapatában: 25 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 6 gólt szerzett, és 7 gólpasszt is kiosztott. Vayer ikonnak számít Pakson, többek között azzal is büszkélkedhet a kapitány, hogy ő szerezte a paksi csapat első nemzetközi kupagólját: tavaly nyáron Vayer talált be az andorrai UE Santa Coloma kapujába, és ezzel a góllal nyert 1–0-ra a Paks.
A zöld-fehérek június 18-án, azaz jövő hét hétfőn kezdik el a felkészülést a 2012/13-as bajnoki évadra. Eddig egyetlen játékossal erősödött a keret: a 29 esztendős csatár, Simon Attila két évre érkezett.
Hír még a paksiak háza tájáról, hogy nincs fejlemény Böde Dániel ügyében. Mint azt lapunkban többször is megírtuk, a Ferencváros a középpályás legkitartóbb kérője, ám egyelőre nem született megállapodás a felek között.
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
- Szanaszét repültek a cserepek: ijesztő erővel csapott le a vihar
- Kártérítési pert indítanak az állam ellen a szekszárdi trafikosok
- Árokba borult egy lisztszállító kamion Dombóvárnál - fotók!
- Fizetni kell akkor is, ha nem vesszük igénybe a szolgáltatást?
- Az MSZP szerint a polgármester belehazudott a választók szemébe
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Kovács Antal | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Zsenge zöldségekkel
A tavasz első kincsei - a spárga, a cukorborsó, a karalábé, az újrumpli, a friss tök és a zsenge répa - ilyenkor jelennek meg a piacon. Érdemes belőlük minél többet és többfélét készíteni!





