Versennyel emlékezett Sajó Péterre az SZSZKE
Mik ezek?
XA nagy kánikulában három nemzet versenyzői gyülekeztek Kisdorogon. Szerbiából a serdülő- és ifjúsági válogatott mellett a Partizan csapata, Romániából a Vointa Arad csapata, a hazaiak közül pedig az U13, U15, U17 és az U19 korosztály újdonsült magyar bajnokai is rajthoz álltak a KSI, a Cube Balaton Team, a Csepel, a Szeged, a Budapesti Postás, a Pécsi Junior, a Tamási KSE, valamint a házigazda SZSZKE versenyzői mellett. Az indulók öt igazolt és két szenior kategóriában, négy különböző távon mérték össze erejüket pénteken délután.
Szombaton délelőtt a Garay térről indult a már hagyományos két kilométeres hegyiverseny a Kálvária tetőre. Rendhagyó módon először az összes versenyző mezőnyversenyben teljesítette a távot, majd az első harminc helyezett a szokásos egyéni időfutamban mérhette fel tudását. Délután a Szent István téren tehetségkutató futamok és „A kerékpáros közlekedésért” forgalomlassító demonstráción vehettek részt az érdeklődők, majd hattól az igazolt utánpótlás- és szenior háztömbkörüli versenyekkel zárult a már 2004 óta folyamatosan zajló igazolt utánpótlás- és amatőr verseny.
Eredmények.
Országúti verseny, Kisdorog. U11 (8 km): 1. Fábián Zalán (SZSZKE), 2. Forró Lajos (SZSZKE). U13 (8 km): 2. Borsos Áron (SZSZKE), 3. Fábián Csongor (SZSZKE). U17 (50 km): 2. Nagy Olivér (SZSZKE). Szeniorok (75 km): 2. Balázs Tibor (SZSZKE), 3. Bíró István (SZSZKE).
Hegyi időfutam (2 km), Szekszárd, Kálvária tető. U13: 2. Fábián Csongor (SZSZKE), 3. Borsos Áron (SZSZKE). U17: 1. Nagy Olivér (SZSZKE), 3. Fábián Ábel (SZSZKE). U19: 2. Nagyernyei Bence (SZSZKE).
Kritérium verseny, Szekszárd, Szent István tér. U11 (4 kör): 1. Fábián Zalán (SZSZKE), 2. Forró Lajos (SZSZKE), 3. Takács Adrián (SZSZKE). U13 (4 kör): 2. Borsos Áron (SZSZKE), 3. Schneider Sebestyén (SZSZKE). U17 (20 kör): 1. Fábián Ábel (SZSZKE), 3. Nagy Olivér (SZSZKE). U19 (20 kör): 1. Nagyernyei Bence (SZSZKE). Szeniorok ( 20 kör): 1. Balázs Tibor (SZSZKE), 2. Schneider Gábor (SZSZKE).
- A+
- A-
- P
- @>
- |<
Iratkozzon fel!
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK
Kapcsolódó témák
A cikk küldése e-mailben
XHozzászólások –
eddig 0 hozzászólás érkezettHozzászólok a cikkhez
A cikkhez csak bejelentkezett olvasóink szólhatnak hozzá. Miért kell regisztrálnom? Bejelentkezek | Regisztrálok
Miért kell regisztrálnom?
X- Legfrissebb
- Legolvasottabb
- Legvitatottabb
Kiemelt témák - TEOL.HU
TRAFFIPAX | Programok | M6-os autópálya | Napi menü | Paksi Atomerőmű Zrt. | SÉTA | Borban az igazság | Bogyiszló-Tolna-Fácánkert ivóvízbázis-védelem
Képgalériák
Róluk írtunk legtöbbet
Csőszné Kacz Edit | Dr. Buda Bernadett | Dr. Deák Balázs | Dr. Fischer Sándor | Dr. Pilisi Gábor | Dr. Puskás Imre | Dr. Sümegi Zoltán | Éger László | Gutierrez Garcia Enrique | Hajdu János | Hamvas István | Heimann Zoltán | Heisler Judit | Horváth István | Magyar Gergely | Potápi Árpád János | Szabó Loránd | Tomiszlav Szivics | Tóth Ferenc | Tököli Attila
Astronet – A nap gondolata
Olyan lángot gyújts a szívedben, amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben élsz! Müller Péter-
A barátság és a munkája során számos kapcsolatot köt. Sikersorozat következik életében. Szívügyek terén boldog, s bizakodó lehet.
-
A Vénusz pozitív hatására dinamikus, magabiztos, és bármilyen vállalkozásban megállja a helyét. Párkapcsolat terén vigyáznia kell, nehogy zűrzavarok keletkezzenek.
-
Sokat dolgozik. Ha fáradtságot érez, figyeljen oda magára, ne várja meg, amíg a kimerültség miatt lelassul. Baráti kapcsolatai és a szerelmi élete kedvezően alakul.
-
Jól kezdődik és jól is végződik a mai nap. Ha kellően odafigyel a pénzügyekre és az otthoni dolgaira, akkor nem kell semmilyen bonyodalomtól tartania.
-
Szorgalmasan és kitartóan dolgozik. Segítséget is kap egy fontos feladathoz. Számítson rá, hogy egész nap hajtania kell.
-
Egy peres ügyben csak veszíthet. Sokkal könnyebben kellene élnie. Családtagjai sokat segítenek abban, hogy lazábban fogja fel a problémákat.
-
Anyagi gondok nehezítik a helyzetét. Semmi sem úgy alakul, ahogyan remélte. Meggyűlhet a baja hanyag és nemtörődöm ügyintézőkkel.
-
Otthoni problémája egész nap gyötri. Tudja, hogy a dolognak minél hamarabb meg kell oldódnia, vagy pedig önnek kell orvosolnia valahogy. Ha nem kapkod, minden...
-
Tanulmányaiban kedvező fordulatra számíthat. Mindent elérhet, csak ki kell nyújtani érte a kezét. Ha vannak kapcsolatai, azt most remekül hasznosíthatja.
-
Bolygója kedvezően áll, s főként szakmai életében segíti. Legyen kezdeményező, ragadja meg a nagyszerű lehetőségeket! Pénzbevételre számíthat.
-
Szerelmi életét a Vénusz befolyásolja. Gyengédség, flört vagy hatalmas szenvedély, most mindegyikben bővelkedhet.
-
Bolygójának, a Jupiternek köszönhetően vidámság és nagyon aktív szakmai élet várható. Jó oka van a bizakodásra. Este lazítson, séta után olvasson egy könnyű...
Receptválogatások
Ellenállhatatlan eper
Igen, igen, itt van az igazi eper! Ízes, illatos, ellenállhatatlan! Ha szeretnéd, hogy mindenkinek bőven jusson a most még drága tavaszi finomságból, készíts belőle desszertet!





