Tündérszépek - Országos döntő

Nagy Csilla

Friss
A kínai Vuhanban már enyhítettek a közlekedési korlátozáson New York, New Jersey és Connecticut sem lesz karanténban Átengedték a Panama-csatornán a vírusbetegeket szállító Zaandam turistahajót Szaúd-Arábia légvédelme rakétákat semmisített meg Rijád és Dzsazan felett Donald Trump három amerikai állam karanténjára készül Törökország is korlátozza az emberek mozgását Szlovákia újra megnyitotta a határait a kamionforgalom előtt Letöltötte börtönbüntetését az egykori szerb félkatonai alakulatok egyik parancsnoka Káoszba torkolltak a kijárási tilalmak Afrikában Nő a félelem a Közel-Keleten, emelkedett az iráni betegek és áldozatok száma A kínai Vuhanban már enyhítettek a közlekedési korlátozáson New York, New Jersey és Connecticut sem lesz karanténban Átengedték a Panama-csatornán a vírusbetegeket szállító Zaandam turistahajót Szaúd-Arábia légvédelme rakétákat semmisített meg Rijád és Dzsazan felett Donald Trump három amerikai állam karanténjára készül Törökország is korlátozza az emberek mozgását Szlovákia újra megnyitotta a határait a kamionforgalom előtt Letöltötte börtönbüntetését az egykori szerb félkatonai alakulatok egyik parancsnoka Káoszba torkolltak a kijárási tilalmak Afrikában Nő a félelem a Közel-Keleten, emelkedett az iráni betegek és áldozatok száma A kínai Vuhanban már enyhítettek a közlekedési korlátozáson New York, New Jersey és Connecticut sem lesz karanténban Átengedték a Panama-csatornán a vírusbetegeket szállító Zaandam turistahajót Szaúd-Arábia légvédelme rakétákat semmisített meg Rijád és Dzsazan felett Donald Trump három amerikai állam karanténjára készül Törökország is korlátozza az emberek mozgását Szlovákia újra megnyitotta a határait a kamionforgalom előtt Letöltötte börtönbüntetését az egykori szerb félkatonai alakulatok egyik parancsnoka Káoszba torkolltak a kijárási tilalmak Afrikában Nő a félelem a Közel-Keleten, emelkedett az iráni betegek és áldozatok száma A kínai Vuhanban már enyhítettek a közlekedési korlátozáson New York, New Jersey és Connecticut sem lesz karanténban Átengedték a Panama-csatornán a vírusbetegeket szállító Zaandam turistahajót Szaúd-Arábia légvédelme rakétákat semmisített meg Rijád és Dzsazan felett Donald Trump három amerikai állam karanténjára készül Törökország is korlátozza az emberek mozgását Szlovákia újra megnyitotta a határait a kamionforgalom előtt Letöltötte börtönbüntetését az egykori szerb félkatonai alakulatok egyik parancsnoka Káoszba torkolltak a kijárási tilalmak Afrikában Nő a félelem a Közel-Keleten, emelkedett az iráni betegek és áldozatok száma A kínai Vuhanban már enyhítettek a közlekedési korlátozáson New York, New Jersey és Connecticut sem lesz karanténban Átengedték a Panama-csatornán a vírusbetegeket szállító Zaandam turistahajót Szaúd-Arábia légvédelme rakétákat semmisített meg Rijád és Dzsazan felett Donald Trump három amerikai állam karanténjára készül Törökország is korlátozza az emberek mozgását Szlovákia újra megnyitotta a határait a kamionforgalom előtt Letöltötte börtönbüntetését az egykori szerb félkatonai alakulatok egyik parancsnoka Káoszba torkolltak a kijárási tilalmak Afrikában Nő a félelem a Közel-Keleten, emelkedett az iráni betegek és áldozatok száma A kínai Vuhanban már enyhítettek a közlekedési korlátozáson New York, New Jersey és Connecticut sem lesz karanténban Átengedték a Panama-csatornán a vírusbetegeket szállító Zaandam turistahajót Szaúd-Arábia légvédelme rakétákat semmisített meg Rijád és Dzsazan felett Donald Trump három amerikai állam karanténjára készül Törökország is korlátozza az emberek mozgását Szlovákia újra megnyitotta a határait a kamionforgalom előtt Letöltötte börtönbüntetését az egykori szerb félkatonai alakulatok egyik parancsnoka Káoszba torkolltak a kijárási tilalmak Afrikában Nő a félelem a Közel-Keleten, emelkedett az iráni betegek és áldozatok száma
ez már biztos? / 4 órája
Eldőlhetett, mikor rendezik jövőre az olimpiát
Sajtóértesülések szerint az ötkarikás játékokat 2021-ben akkor tarják majd meg, amikor idén lettek volna.
változó menetrendek
Megkezdődött a nyári időszámítás
időjárás / 7 órája
A napsütés lesz az úr vasárnap, de többfelé eshet
A Dunától keletre és délen is megjelenhetnek az esőfelhők.
Karanténária / 1 napja
László Boldizsár bel cantóval biztat az otthonmaradásra
A koronavírus elleni védekezést szolgáló klipen Tolna megyei gyökerekkel rendelkező művész énekel, egyébként fenomenálisan.
katasztrófavédelem / 1 napja
Teljesen kiégett egy családi ház Ozorán
A tűzoltók egy gázpalackot hoztak ki az épületből.
friss adatok / 7 órája
Két újabb idős beteg hunyt el, már 408 fertőzött van Magyarországon
Mindkét halálos áldozat alapbetegségben szenvedett.
szabad az átjárás / 31 perce
Újra megnyílik a somoskőújfalui határátkelő
fegyelemmel és türelemmel / 4 órája
Dömötör Csaba: csak most jön a járvány neheze
napi adatok
Már több mint 640 ezren fertőződtek meg világszerte
PÁRHOROSZKÓP

Válaszd ki, hogy melyik jegyben születtél te és melyikben született a kedvesed!

A NŐ CSILLAGJEGYE A FÉRFI CSILLAGJEGYE
A NŐ CSILLAGJEGYE
A FÉRFI CSILLAGJEGYE
biztonság
Egész Egyiptomban fertőtlenítik a múzeumokat
Míg mi otthon maradunk, az angolok és az osztrákok fittyet hánynak a járványra
Manchesterben piknikező fiatalokat, Ausztriában pedig szülinapozókat küldtek haza a rendőrök, miközben mindkét országban súlyos a helyzet.
odafigyelés / 6 órája
A magyarok egyötödét különösen veszélyezteti a vírus
Az idősebbek sokan egyedül élnek, rájuk nagyon oda kell figyelni.
Erős, mint a nád...
Megható kisfilmmel buzdítanak összefogásra a reformátusok (videó)
takarékos / 18 órája
Így tilos tárolni az élelmiszereket
Például rossz hőmérsékleten, fedő nélkül: most különösen fontos, hogy sokáig frissek maradjanak az ételek.
csodás gyógyulás / 22 órája
Felépült a koronavírus-fertőzésből egy 95 éves svájci nő
Már otthonából tartja interneten a kapcsolatot 10 unokájával és 11 dédunokájával.
az avantgárd vezéreként indult / 4 órája
Elhunyt Krzysztof Penderecki, a kortárs lengyel zene kiemelkedő alakja
Hosszú és súlyos betegség után, nyolcvanhat éves korában érte a halál.
Egészségesen ébredni / 6 órája
A régmúlt népi gyógyításaival ismerkedhetünk a Kossuth rádióban
lélek-központú szerző
135 éve született Kosztolányi Dezső
áthidaló megoldás / 1 napja
Sokan keresnek átmeneti munkát a járvány idejére
A koronavírus-járvány kezdete óta százszorosára nőtt az érdeklődés egy-egy betöltetlen kereskedelmi, szállítási vagy raktározási pozíció iránt.
rendelkezés
Vasárnaponként egy ideig nem lesznek nyitva a posták