2021.03.16. 18:20
Kiderült: Gáspár Zsolt gyújtotta fel a nádast Győzikéék háza mellett
Nem tagadja, ő gyújtotta fel testvére háza mögött a nádast, az allergiát okozó növényeket akarta elpusztítani.
Forrás: tv2
Gáspár Győzőék a kertjük mögött óriási tűzre lettek figyelmesek, a lángok pedig már a közel 3 méteres kerítés fölé értek. Azonnal hívták a tűzoltókat, Bea pedig a házuk kamerájának köszönhetően megpróbált utánajárni, ki gyújthatta fel a nádast – írja a Borsonline. Kiderült, a napokban még a koronavírussal küszködő sógora, Gáspár Zsolti volt, aki a Rádió 1 Balázsék című reggeli műsorban beismerte tettét.
Beának a fakanalat kellene megfogni, és a főzésével kellene szerepelni
– kezdte felháborodva Gáspár Zsolti. – Ez biztonságos volt, nem gyújtom magamra a lakást. Igen, én vagyok újságpapírral a kezemben a kamerán, miért tagadnám le? Az ikergyerekeim nagyon köhögnek a nádtól, és felénk fújja a szél. Tisztasági gyújtást csináltam, erre már ők mindjárt mentek kamerával – mondta a fiatalabb Gáspár, majd hozzátette, a tűzből senkinek nem lett volna problémája.
Nem vagyok én bűnöző, hogy szólnom kellene mindenkinek. A saját tulajdonunk az a nádas.
Beának semmi baja nem lett, csak körbehaknizik most mindent. Vittem magammal egy kis újságot, hogy tudjam szórakoztatni magam. Olvasgattam közben. Fiúk, a bolhából csináltak elefántot – hangsúlyozta Zsolt, majd hozzátette, a problémát elhárította, most már a gyerekeit is ki tudja engedi az udvarra, a pollennem zavarja tovább őket – írja a lap.
Bulvár-celeb
- Komolyan aggódnak a rajongók Tóth Gabi kislányáért
- Megható, mire költi 10 milliós nyereményét a Ninja Warrior győztese
- Megvan a Dancing With the Stars győztese: íme a nyertes pár tánca (videó)
- Soha nem látott, gyönyörű fotók kerültek elő Rékasi Károly és Pikali Gerda titkos esküvőjéről
Bulvár-celeb
- Azta! Júlia teljesen meztelenül ült ki a medence partjára
- Megvannak a hatos lottó nyerőszámai
- Megszólalt a szakértő: ezért nem fordult vissza Suhajda Szilárd
- Nem érdemes ujjat húzni vele: Király Linda anyatigrisként védi ikeröccseit
- Megdöbbentő, hogy néz ki most a magyar szépségkirálynő