meglepetés baba

2021.02.27. 06:13

Azt hitte, vakbélgyulladása van, majd nemsokára egy parkolóházban szülte meg gyermekét a nő

Delyth Jones egészen addig nem tudta, hogy állapotos, míg egy áruház parkolójában el nem kezdődtek a fájásai. Először azt hitte, hogy vakbélgyulladása van.

Forrás: Shutterstock / illusztráció

Fotó: Shutterstock

A 25 éves fiatal nő, Delyth Jones fél óra vajúdás után hozta világra a kisfiát, aki a Harry nevet kapta. Nagyon meglepődött, hogy állapotos, végig abban a tudatban volt, hogy vakbélgyulladása van.

„Volt már ilyen fájdalmam korábban is, ezért feltételeztem, hogy ez is valami hasonló. Felhívtam anyámat és nővéremet, hogy segítsenek. Amikor odaértek, a fájdalom megváltozott és a következő pillanatban már a földön voltam. Aztán fél óra múlva megszületett a baba”

- nyilatkozta az újdonsült édesanya.

Fotó: Shutterstock / illusztráció

Jones élettársa, Dean Stawman is meglepődött, mikor kiderült, hogy édesapa lett, ugyanis ő sem sejtette, hogy kedvese közös gyermeküket hordja a szíve alatt. Dean akkor tudta meg, hogy apuka lett, amikor délután hazaért a munkából – írja a Daily Star cikke nyomán a life.hu.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!