Bulvár-celeb

2021.03.09. 16:53

Győrfi Pált tömeggyilkosnak nevezték a neten

A szakember egy interjúban árulta el, milyen bántásokat kapott.

Forrás: Facebook/Magyarország kormánya

Egy éve jelent meg a koronavírus Magyarországon, ez alkalomból adott interjút a Metropolnak Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A szakember mesélt a legnagyobb félelmeiről, arról, hogy mi viselte meg a járvány alatt a leginkább, és azt is elárulta, hogy milyen bántásokat kapott.

– Egy éve, hogy megjelent a koronavírus Magyarországon. Mi jut erről először az eszébe?

– Talán az első hullám, hiszen az volt a legijesztőbb amiatt, mert még egyáltalán nem ismertük az ellenséget. Radikálisan megváltozott az életünk, és reménykedtünk abban, hogy nem lesz második hullám, most pedig már itt vagyunk a harmadik kellős közepén, noha az elejétől fogva tudtuk, hogy érdemi megoldást csak a vakcina jelent majd.

– Most mégis sokan tartanak az oltásoktól, és ennek hangot is adnak.

– Engem személy szerint elkeserítenek a kétkedő hangok, irracionális és veszélyes, amit az oltásellenesek csinálnak. Hitkérdés lett, hogy ki melyik vakcinával szimpatizál, de ezeknek a megnyilvánulásoknak a legtöbb esetben semmi alapja.

Pozitív, hogy ahogy telik az idő, nő a bizalom az oltások irányában, hisz látják, hogy akik megkapták, jól vannak.

– Egyesek mégis kitartanak szélsőséges véleményük mellett, és támadják azokat, akik „beálltak a sorba”.

– Én is kaptam ilyen támadásokat, főleg online, ott általában tíz hozzászólásból kettő szkeptikus, vagy negatív. A kedves, szeretetteljes üzenetek dominálnak, de mindig van, aki számon kéri rajtam, hogy miért nem viselek maszkot futás közben, miközben sportoláshoz köztudottan nem kell. De ez még semmi ahhoz az internetezőhöz képest, aki tömeggyilkosnak nevezett, majd megkérdezte, hogy „miért irtom ki a magyar népet.

Még azt is hozzátette, hogy „sebaj, mindezért majd jól megbűnhődöm.

Igyekszem ezeket a helyzeteket derűsen kezelni. Ez mindig jó stratégia, még akkor is, ha sokszor nehéz optimistának maradni.„

Az interjú további részleteit a Metropol cikkében olvashatja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!