98 évesen gyógyult ki a koronavírusból Marika néni

Az összes dolgozó és tíz idős beteg is megfertőződött koronavírussal a nemesbikki Béthel Református Szeretetotthonban, és kivétel nélkül mindannyian meggyógyultak, köztük a 98 éves Marika néni is. Csoda történt? Vagy valami más van a háttérben?

A nemesbikki idősek otthonában október 27-én rendelte el a Nemzeti Népegészségügyi Központ járási tisztifőorvosa a munkatársak szűrését covid-19 gyanúja miatt. Mind a kilenc munkatársnak pozitív lett a koronavírus tesztje, 11 idős lakó közül pedig 10 demens beteg bizonyult fertőzöttnek.

Mindvégig volt mellettük orvos

Csodával határos módon mindegyik, bőven 80 éves kor felett járó lakó felgyógyult a koronavírusból, még a 98 éves Marika néni is. Állapotukat mindvégig figyelemmel kísérte az orvos.

Marika néni
Fotó: Ripost

„Ez a helyzet alaposan feladta nekünk a leckét” – mondta a ripost-nak Victor Dániel, az intézet vezetője.

„A részleget, ahol az idősek laktak, elkülönítettük, az érintett munkatársak otthoni karanténba vonultak. A többi gondozó, kiegészülve a takarítókkal, 12 órás munkarendben dolgozott. Egy munkatársunk teljes védőfelszerelésben csak az elkülönített lakókkal töltötte a műszakját.”

Az idős embereknek csak enyhe tüneteik voltak, főleg hőemelkedés, néha láz, köhögés.

Megállították a járvány terjedését

Három hét kemény munka után az otthon vezetői végre megkapták a tisztifőorvos felszabadító határozatát: nincs újabb megbetegedés, a korábban fertőzöttek pedig meggyógyultak. Sikerült megállítaniuk a járványt!

Sokan keresnek magyarázatot a csodás gyógyulásra. Abban biztosan szerepet játszott, hogy az idősekről odaadóan gondoskodnak az otthonban, így jó állapotban voltak, és a vezetőség azonnal intézkedett, sikerült elkülöníteni és megfelelően ápolni a betegeket, mindvégig biztosítva az orvosi felügyeletet.

Ám van még egy egyszerű magyarázat: ezek a betegek demensek, vagyis feledékenyek, híreket nem néznek, nincsenek tudatában annak, hogy világjárvány van, és gyakorlatilag semmilyen stresszhatás nem éri őket.

Az idősotthon
Fotó: Ripost

Isteni csoda történt a vezető szerint

Victor Dániel a református idős otthon vezetője Isten csodájának tartja, ami Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt.

„Csodáljuk a többiek szó nélküli, hűséges helytállását, de mindenek fölött Istennek adunk hálát a gyógyulásért és a kapott erőért, kitartásért” – magyarázta a történteket. „Lehet elméleteket gyártani (gyenge, mutálódott vírus, stresszmentes környezet és életmód), de hisszük, hogy igaz, amit a 138. Zsoltárban Dávid így mond Istennek: „Elöl és hátul körül zártál engem, és fölöttem tartod kezedet. Csodálatos előttem ez a tudás, magasságos, nem érthetem azt”„

Elképzelhető, hogy a demens betegek nyugalma is hozzájárult a gyógyulásukhoz? – kérdezte a Ripost a szakembert.

„A pszichoneuroimmunológia, mint tudomány, hosszú ideje foglalkozik ezzel a kérdéssel” – válaszolt a lapnak Szlobodnyik Csaba. A klinikai pszichológus egy érdekes példát is felhozott: vizsgaidőszakban az összes egyetemista meg van fázva, ugyanis a stressztől romlik az immunrendszer működése.

„Biztos vagyok benne, hogy ezek az idős emberek azzal, hogy nem estek pánikba, hiszen jóformán annak sem voltak tudatában, hogy betegek, könnyebben meggyógyultak” – tette hozzá a szakember.

Dr. Csókay András idegsebész márciusban közzétett videójában megerősítette, hogy a félelem és a stressz kedvezőtlenül befolyásolja, tönkreteszi immunrendszerünket. Ez is megerősíti: a félelem hiánya közrejátszhatott az otthon tíz, 80 év feletti lakójának gyógyulásában.

Mi a demencia?
A demencia a memória kimutatható károsodását jelenti. A beteg nehezen tájékozódik, eltéved, nagyon ingadozó a hangulata, elfelejti, hová tette a tárgyait, nehezen fejezi ki magát, végül pedig a személyisége is megváltozik.

Borítókép: a 98 éves Marika néni is meggyógyult

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
9 mennyei zserbó karácsonyra – a klasszikustól a pohárkrémig

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Nincs karácsony töltött káposzta nélkül – klasszikus recept a Mindmegettétől
szponzorált tartalom
Magyar családi cég nemzetközi terjeszkedése
Earth Orchestra
Egyedülálló „világzenekar” felvétele jelent meg
az ősök Sixtus kápolnája / 1 perce
Több tízezer jégkori sziklafestményt találtak az őserdőben Kolumbiában
A sziklafestmények a térségben 12 500 éve élt emberekről és állatokról is sokat elárulnak.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FERENCZ ÁRPÁDNÉ Terike szekszárdi lakos 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. december 7-én, hétfőn, 11 órakor az alsóvárosi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZOMOLAI GÁSPÁRNÉ szül.: Higili Anna teveli lakos 90 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 8-án, kedden, 13 órakor lesz a teveli temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS JÓFÖLDI FERENC 1968-2010 és ID. JÓFÖLDI FERENC 1941-2015 ,,Az ész megérti, de a szív soha, hogy egyszer majd mi is elmegyünk, ahol ők vannak oda. Az élet múlik, de akiket szeretünk, azokra életünk végéig könnyes szemmel emlékezünk." Szeretteitek
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAJDÚ GÁBORNÉ szül.: Klab Anna Katalin kakasdi lakos 69 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 7-én, hétfőn, 13 órakor lesz a kakasdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KAISER SÁNDOR ANTAL bonyhádi lakos 76 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 8-án, kedden, 13 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MEHR JÁNOS zombai lakos 86 éves korában elhunyt. A járványhelyzetre tekintettel, hamvasztás utáni temetése, szűk családi körben kerül megtartásra a zombai temetőben. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS Ifj. Kintner Lajos 1952-1970 halálának 50. évfordulója alkalmából. Testvérei és családjuk
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARAGÓ JÁNOS szekszárdi lakos 61 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. december 7-én, hétfőn 11 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HOFFMANN MÁTYÁSNÉ szül.: Lemle Klára életének 67. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatására a járványügyi helyzetre tekintettel, szűk családi körben kerül sor. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZAKÁCSNÉ PÁL ERZSÉEBET nagymányoki lakos 72 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 4-én, pénteken, 15 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Kérjük a személyes részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JAUCH MÁRTON bonyhádi lakos 83 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 3-án, csütörtökön, 15 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAGYAR SAROLTA váraljai lakos 55 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 3-án, csütörtökön, 13 órakor lesz a váraljai temetőben. Kérjük a személyes részvétnyilvánítástól szíveskedjenek eltekinteni. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ZSIROS SÁNDOR 67 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2020. december 5-én, szombaton, 13 órakor lesz a dunaszentgyörgyi temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VÖRÖS JÁNOSNÉ szül.: Varga Katalin sióagárdi lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 4-én, pénteken, 11 órakor lesz a sióagárdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó újtára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DELI LÁSZLÓ bátaszéki lakos 73 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. december 4-én, pénteken, 15 órakor lesz a bátaszéki köz temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANGYAL SÁNDORNÉ szül.: Nyúl Julianna szekszárdi Alisca utcai lakos 90 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. december 4-én, pénteken, 13 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FERENCZ ÁRPÁDNÉ Terike szekszárdi lakos 76 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. december 7-én az alsóvárosi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANTA GÁBOR bonyhádi lakos 62 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 3-án, csütörtökön, 13 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KULCSÁR JÓZSEF szekszárdi lakos /MMG-AM nyugalmazott főmérnöke/ 84 éves korában csendesen elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. Köszönjük mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TREITZ GYÖRGY bonyhádi lakos 80 éves korában elhunyt. Temetése 2020. december 2-án, szerdán 13 órakor lesz a cikói temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni. Gyászoló család
környezetvédelem / 2 perce
Tesztelik az új elektromos buszokat Pakson
TN
változatosság / 7 perce
Unja a mézeskalácsot? Próbálja ki ezt a finom fehér csokoládés kekszet!
új sorozat / 7 perce
Tenki Dalma: Váratlanul jött az életembe a Doktor Balaton
Védelem a KiberKrampusztól / 14 perce
A karácsonyi kiberveszélyekre figyelmeztet a kibervédelmi intézet
gazdikereső / 47 perce
224 kutya álmodik egy szebb életről a Szekszárdi menhelyen
TEOL
Erre vigyázzunk! / 1 órája
Olyan, mint egy Zoom üzenet, valójában hatalmas átverés