Hallgassa élőben!
Fotó: delmagyar.hu / Kovács Erika

Az édesapa és az óvoda dajkája segítette világra a kis Mirellát

A szülés percek alatt zajlott le, az édesapa és az óvoda dajkája segítségével, akik hatalmas lélekjelenlétről tettek tanúbizonyságot. Mire a mentősök Szentesről Árpádhalomra értek, a dajka már be is pólyázta a kis Mirellát egy óvodai paplanhuzatba.

– Hétfőn Csorváson jártunk, a várandós feleségem édesapjánál. Velünk volt a 2 éves kislányunk is. Hazafelé, az Orosháza és Árpádhalom közötti úton szólt Szabina, a nejem, hogy álljunk le, mert mindjárt jön a baba – mesélte a történteket az újszülött édesapja, a 48 éves Kökény István – írja a delmagyar.hu.

– Azonnal hívtam a 112-t. A mentőkkel megbeszéltük, hogy olyan helyen állok meg, amit ők is könnyen megtalálnak, vagyis az árpádhalmi kastélynál. Az eredeti terv szerint onnan hoztuk volna el a két nagyobb gyermekünket. Nyomtam a gázt, ahogy tudtam. Berohantam az óvodába, kértem, hogy jöjjön valaki, mert mindjárt jön a baba – magyarázta az édesapa.

Az óvodában dajkaként dolgozó Szabóné Kovács Mária la­punknak elmondta, hogy hátrahajtották az ülést, és végig fogta Szabina kezét.

– Mi egyébként is barátnők vagyunk. Szabina kérte, hogy hozzak inni. Berohantam vízért meg vizes ruháért, mert nagyon verejtékezett. Hatalmas volt az önuralma, csendben tűrte a fáj­dalmakat – idézte fel a szülés előtti perceket az asszony.

– Közben én gyorsan előkaptam a csomagtartóból a ta­­pétavágó kést, ami napokkal előtte maradt a kocsiban, azzal vágtam le Szabina nadrágját és a fehérneműjét, mert arra már nem volt idő, hogy lehúzkodjuk.

🤱 Csodálatos esemény helyszíne volt a 120 éves árpádhalmi kastély parkja hétfőn: egy öreg Audi anyósülésén adott életet negyedik gyermekének egy helyi édesanya.

#Délmagyar #Árpádhalom #születés

Posted by Delmagyar.hu on Thursday, September 16, 2021

A baba feje akkor már kint volt. A kicsink burokban született, amit az ujjaimmal szakítottam ki, és lehúztam a fejéről. Belenyúltam a szájába, szabaddá tettem a légutat, nehogy megfulladjon. Akkor tüsszentett egyet, és felsírt – tudtuk meg az édesapától.

A dajka visszarohant az óvodába, hogy tiszta ruhát vigyen, amibe be tudják bugyolálni a gyereket.

– Mire kiértem, már szinte teljesen kint volt a baba, és már tettük is alá a paplanhuzatot – vette át a szót Marika, akinek a szeme még a beszélgetés során is bepárásodott, csakúgy, mint az édesapáé. A mentősök kétszer is felhívták az édesapát.

– Másodjára már mondtuk, hogy már megvan a baba. Akkor jutott eszembe, hogy

meg sem néztem, hogy kisfiú-e, vagy kislány. Kislányt vártunk, de ugye ez csak akkor biztos, ha megszületik. Kérdem Marikát, hogy mi lett, mondja, hogy ő megnézte, tényleg kislány, és hatalmas fekete haja van

– nevette el magát Kö­kény István.

A kislány köldökzsinórját már a mentősök jelenlétében István vágta el. A baba a Mirella nevet kapta, 2900 grammal és 49 centivel jött a világra. Ő és édesanyja is jól vannak, ma már mehetnek is haza. Mirella jó baba, szopik, alszik, keveset sír.

Kökény István immár hatgyermekes édesapa lett, négy gyermeke Szabinával közös. Másik kapcsolatából két gyermeke van, Kamilla 23 éves, Virág 13. A kicsik közül Kira 5, István 4, Vanessza 2 éves. Istvánka és Vanessza sem kórházban születtek, esetükben is hirtelen indult meg a szülés, amit az édesapa vezetett le otthon.

Dosszié

Hozzászólások

kosárlabda TEOL
Egy félidőn át tartott a bonyhádiak lendülete
Supersport-vb / 5 órája
Sebestyén Péter ötödikként zárt Argentínában
A világbajnokság záróhétvégéjét egy hónap múlva rendezik Indonéziában.
Gyász
MEGEMLÉKEZÉS SEBESTYÉN SÁNDOR aparhanti lakos halálának 10. évfordulójára ,,Fájó szívünk fel-felzokog érted, örökké szeretünk, s nem feledünk Téged!" Szerető családod
Szerettünk emlékének ... MEGEMLÉKEZÉS SZABÓ LÁSZLÓ halálának 10. évfordulóján ,,Volt emberek. Ha nincsenek is, vannak még. Csodák. Nem téve semmit, nem akarva semmit, hatnak tovább." Akik Őt igazán szerették
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PERE ISTVÁN szekszárdi lakos 77 éves korában elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. október 19-én, kedden, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HÜTTER VILMOSNÉ szül.: Müller Erzsébet majosi lakos életének 84. évében elhunyt. Temetése 2021. október 18-án, hétfőn, 13 órakor lesz a majosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÖRÖCZ GYÖRGY szekszárdi lakos 72 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021.október 18-án, hétfőn, 13 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Szerető felesége és gyermekei
MEGEMLÉKEZÉS SIMON SÁNDOR 1980-2002 ,,Múltba visszanézve valami fáj, Valakit keresünk, aki nincs már." Szerető családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANDRÁSINÉ HORVÁTH ERZSÉBET volt id. Friedrich Béláné szekszárdi lakos 76 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. október 15-én, pénteken, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ANDRÁSINÉ HORVÁTH ERZSÉBET volt id. Friedrich Béláné szekszárdi lakos 76 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2021. október 15-én, pénteken, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Hálás köszönetünket fejezzük ki a Kadarka utcai idősek otthona ápolóinak, valamennyi dolgozójának, édesanyánk HEPP ÁDÁMNÉ Teri néni lelkiismeretes, odaadó, gondos ápolásáért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HEPP ÁDÁMNÉ szül.: Hilcz Teréz szekszárdi lakos 91 éves korában elhunyt. Szeretett hozzátartozónk végső nyugalomra helyezése katolikus gyászszertartás keretében 2021. október 14-én, csütörtökön, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY MIHÁLY sióagárdi lakos 66 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. október 13-án, szerdán, 15 órakor lesz a sióagárdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KAJTÁR LÁZÁRNÉ szül.: Forrai Margit bonyhádi lakos életének 70. évében elhunyt. Temetése 2021. október 13-án, szerdán, 13 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
MEGEMLÉKEZÉS FÜLEKI FERENC volt szekszárdi lakos halálának 1. évfordulójára ,,Hiába borul rád a temető csendje, szívünkben élni fogsz mindörökre. A halál nem jelent feledést és véget, amíg élnek azok akik szeretnek Téged." Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy a szeretett édesanya és nagymama FAZEKAS BOLDIZSÁRNÉ szül.: Orbán Erzsébet kétyi lakos 78 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 14-én, csütörtökön, 16 órakor lesz a kétyi temetőben. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
CSÉRY LAJOS (1901-1980) evangélikus lelkész úr a Dombóvár Gyülekezet megszervezője és a templom építtetője 120 éve 1901. október 10-én született. Szeretettel Őreá emlékezünk: 5 unokája és családjaik
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JUHÁSZ SÁNDOR szekszárdi lakos 83 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 16-án 11 órakor lesz az Újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik az utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HAJDU VILMOSNÉ kétyi lakos 82 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 12-én, kedden, 15 órakor lesz a kétyi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH PÉTER Tádé szekszárdi lakos 59 éves korában elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvainak végső nyugalomra helyezése 2021. október 11-én, hétfőn, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEIKNÉ RÜCK ERZSÉBET nagymányoki lakos 85 éves korában elhunyt. Temetése 2021. október 8-án, pénteken, 15 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MANHALT JÓZSEF diósberényi lakos életének 83. évében elhunyt. Temetése 2021. október 8-án, pénteken, 13 órakor lesz a diósberényi temetőben. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Előválasztás / 6 órája
Dobrev Klára elismerte vereségét
„A baloldal hatalmat akar” / 6 órája
Kocsis Máté: életbe lép a Gyurcsány – Márki-Zay paktum
elfajult a vita / 6 órája
Brutális kegyetlenséggel öltek meg egy idős férfit Fejér megyében
nagyon sejtelmes / 6 órája
Tolvai Reni egy szál törölközőben, az ágyban töltötte a vasárnapot
heimann birtoktúra / 7 órája
Gyalogtúra, fröccs és brassói várta a vendégeket
Gazsó Rita
Országos Népzenei Találkozó / 7 órája
Bonyhádon mérettették meg magukat a népzenészek
Farkas Eszter