Hallgassa élőben!
Fotó: ARTHUR EDWARDS / POOL / AFP

Nem tudni, mi baja, de orvosai tanácsára több programját is lemondta az utolsó pillanatban II. Erzsébet

A Buckingham-palota szerdai tájékoztatása szerint II. Erzsébet királynő „vonakodva ugyan”, de eleget tesz orvosai kérésének, és a következő néhány napot pihenéssel tölti.

A királynő londoni rezidenciájának szóvivője nem részletezte, hogy az orvosok miért tanácsolták a 95 esztendős uralkodónak a látogatás lemondását és a pihenést, de egybehangzó brit médiaértesülések szerint a fejlemény nincs összefüggésben a koronavírus-járvánnyal.

A palota illetékese hangsúlyozta, hogy II. Erzsébet királynő jó hangulatban van, de csalódottan vette tudomásul, hogy nem tud elutazni Észak-Írországba, ahol szerdán és csütörtökön számos eseményen vett volna részt.

A szóvivő szerint az uralkodó egy későbbi időpontban pótolni kívánja a most elmaradt látogatást.

Az utazást az utolsó pillanatban mondták le, mivel a királynő, aki a London nyugati határában lévő windsori rezidencián tartózkodik, szerdán utazott volna Észak-Írországba.

Előző este személyesen fogadta Windsorban a brit kormány által rendezett nemzetközi befektetési konferencia résztvevőit, köztük Boris Johnson miniszterelnököt és Bill Gatest, a Microsoft társalapítóját.

Általános feltűnést keltett, hogy a múlt héten, a brit fegyveres erők veteránjairól gondoskodó jótékonysági szervezet, a Royal British Legion létrehozásának centenáriumi rendezvényén bottal a kezében jelent meg a londoni Westminster-apátságban.

A királynő legutóbb 2004-ben, egy térdműtét után használt sétabotot, de a nyilvánosság előtt most jelent meg első ízben bottal a kezében úgy, hogy ennek előzményeként nem esett át bejelentett orvosi beavatkozáson.

II. Erzsébet királynő április 21-én töltötte be 95. életévét. A születésnap azonban hivatalos rendezvények nélkül, gyásszal telt, mivel az uralkodó férje, Fülöp edinburghi herceg alig néhány nappal korábban, április 9-én – századik születésnapja előtt csaknem pontosan két hónappal – elhunyt.
II. Erzsébet királynő és Fülöp herceg tavaly novemberben ünnepelte 73. házassági évfordulóját.

A királynő és az edinburghi herceg volt az angol-brit monarchia évezredes történetének legidősebb uralkodói házaspárja, és a házasságban együtt töltött több mint 73 évük is példátlan a királyság fennállása óta.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Sós vendégváró finomságok

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
A klasszikus linzer titka
Hirdetés
A zeneművészet fiatal tehetségeit díjazta az MVM
Pénzügyminisztérium
Erős gazdasági növekedést vár Magyarországon az OECD
legendás művésznő / 26 perce
Megvan a dátum: ekkor búcsúztatják Csűrös Karolát
Csűrös Karola színművésztől december 7-én, kedden vesznek végső búcsút a Farkasréti temetőben – tudatta a Madách Színház és a család.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy WÉBER HENRIK hőgyészi lakos életének 81. évében elhunyt. Temetése 2021. december 4-én, szombaton, 11 órakor lesz a hőgyészi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MADUNICZKY JÁNOSNÉ szül.: Kürti Julianna aparhanti lakos volt alsószeli lakos 93 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 4-én, szombaton, 11 órakor lesz az apari temetőben. Előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LOVÁSZ ISTVÁN szekszárdi lakos 74 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 3-án, pénteken, 11 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS JÓZSEFNÉ szül.: Klozsán Katalin Éva tolnai lakos 86 éves korában elhunyt. Végső nyugalomra helyezése katolikus gyászszertartás keretében 2021. december 3-án, pénteken, 15 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÁNYIK MIKLÓSNÉ szül.: Fritz Borbála volt szekszárdi, bölcskei lakos 64 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. december 3-án, pénteken, 13 órakor lesz a bölcskei katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHMIDT MIHÁLY zombai lakos 75 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 2-án, csütörtökön, 15 órakor lesz a zombai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették és tisztelték, hogy LENCZ GYÖRGYNÉ szül.: Misetics Anna Mária szekszárdi lakos 69 éves korában elhunyt. Hamvait végakaratának megfelelően, szűk családi körben a szekszárdi alsóvárosi temetőben helyeztük örök nyugalomra. Gyászoló család
„Küzdöttél de már nem lehet, csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg kit felednek, örökké él kit igazán szeretnek.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KECSKÉS JÓZSEF nyugalmazott honvéd őrnagy szekszárdi lakos 89 éves korában elhunyt. Búcsúztatása katonai tiszteletadás mellett 2021. december 2-án, csütörtökön, 11 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik a búcsúztatóján részt vesznek. Kérjük részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MEKL JÁNOSNÉ szül.: Varga Gyöngyike szekszárdi lakos volt Patyolat-dolgozó 80 éves korában elhunyt. Temetése 2021. december 2-án, csütörtökön 13 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, sírjára a kegyelet virágait elhelyezik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FÜLEKI JÓZSEFNÉ szül.: Losonci Erzsébet volt tengelici lakos 93 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. november 30-án, kedden, 15 órakor lesz a tengelici temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló menye és szerettei
MEGEMLÉKEZÉS SCHAUBER ISTVÁN halálának 5. évfordulójára ,,Nem foghatjuk már dolgos két kezed, Nem simogathatjuk ősz fejed, Nem tekint ránk aggódó szemed, Marad a csend, mindent köszönünk Neked!" Szerető családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOCSÁN ZOLTÁN tolnai lakos 62 éves korában váratlanul elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. december 1-jén, szerdán, 11 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DEÁK MIHÁLYNÉ szül.: Nagy Irén nyugalmazott zongoratanár 81 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése katolikus gyászszertartás keretében 2021. november 29-én, hétfőn, 15 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. A járványhelyzetre való tekintettel a részvétnyilvánítást szíveskedjenek mellőzni. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BŐTE FERENCNÉ szül.: Horváth Rózsi volt váraljai, bonyhádi lakos 64 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 30-án, kedden, 13 órakor lesz a váraljai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítást mellőzni. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PUCSLI JÓZSEFNÉ szül.: Klem Teréz 86 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 27-én, szombaton, 11 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS GEDENKEN Sebestyén Ágnes 1949-2006 Szekszárd, Fagyöngy utca 1. „Csak az idő múlik, feledni nem lehet, Örökké őrizzük emlékedet" "Du lebst ewig in uns durchs Leben, und passest von oben auf uns auf" Szerető Családod Deine liebende Familie Zsók Sebestyén Margit és Zsók László Géza Varga-Zsók Izabella, Varga Csongor, Varga Olivér és Varga Vince
MEGEMLÉKEZÉS NAGY VILMOS závodi lakos halálának 1. évfordulójára ,,Pihenj csendesen a csillagok közt, Hol nincs már több fájdalom, De a szívünkben itt leszel, Míg élünk e világon." Szerettei
MEGEMLÉKEZÉS POSZTÓS LAJOSNÉ Ilonka néni 1935-2019 ,,Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DOMOKOS JÁNOS kisdorogi lakos életének 78. évében elhunyt. Temetése 2021. november 26-án, pénteken, 15 órakor lesz a kisdorogi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KELEMEN SÁNDORNÉ szül.: Sitkei Jolán dunaszentgyörgyi lakos 86 éves korában elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. november 26-án, pénteken, 11 órakor lesz a dunaszentgyörgyi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
előadás / 29 perce
Tanulmánykötet foglalja össze az elmúlt évtized hazai történéseit
Szepesi László
elvárások mellett / 36 perce
Szijjártó: Magyarország az utóbbi években is nagylelkűen támogatta Ukrajnát (videó)
szándék / 1 órája
Ibrahimovic kis híján a Napolihoz igazolt a Milan helyett
Young Scene Hungary / 1 órája
Kiosztották az Esterházy Art Award 2021 díjait
bonyolódik / 1 órája
Egy volt jobbikos kitálalt Molnár Enikőről és Jakab Péterről
Liget Budapest / 1 órája
Célegyenesbe ért a Néprajzi Múzeum építése