Hallgassa élőben!
Fotó: Ripost

Országszerte lopják a kutyákat, ezek a fajták vannak a legnagyobb veszélyben

Egyre több állatot rabolnak el országszerte, és a bűnözők már Budapesten is szedik áldozataikat. A hírt először a Futrinka Egyesület Tacskó Fajtamentő szervezet Facebook-oldala közölte, és azonnal rengetegen megerősítették az abban közölteket.

Az egyesület Facebook-oldalának beszámolója szerint a probléma Békés megyében kezdődött, de mostanra már a fővárost is elérték a lopások. A szívtelen tolvajok kimondottan a kistestű kutyákra vadásznak – írja a Ripost.

„Békés megyében az elmúlt időszakban kistestű fajtatiszta kutyák tűntek el. Nagyon sokan keresik a kutyájukat itt az FB-n is, nekünk is jelezték, vegyétek komolyan” – ez a szöveg állt a posztban. A kommentek között rengetegen számoltak be hasonló történetekről.

Néhány hozzászóló szerint a kutyasétáltatókat hazáig követik a tolvajok, és kifigyelik, hogy mikor rabolhatják el kiskedvenceiket. Mások szerint benyúlnak a kerítésen, és kiemelik onnan a szelídebb állatokat, olykor pedig a zárfeltöréstől sem riadnak vissza.

Ami a legmegdöbbentőbb, hogy a beszámolók szerint előfordul, hogy kiskorú segítségével csalogatják ki a kutyusokat a házak udvaráról.

Fotó: Ripost

A kutyamaffia jövedelmező iparág

A Kelet-Európában tenyésztett, vagy innen elrabolt kistestű kutyák kedvelt portékák a nyugati állatpiacon. Hatalmas hasznot zsebelhet be általuk a szállító, ugyanis míg itthon egy fajtiszta yorkshire terrier ára 100–150 ezer forint körül mozog, addig külföldön akár a három-négyszereséért is el lehet adni. A kutyamaffia működéséhez két dolog elengedhetetlen: az egyik az állatorvos, aki lepapírozza a kutyák „származását”, valamint egy olyan szállítási mód, ami a határon feltűnésmentes.

 

Fotó: Ripost

A Metropol által megkérdezett állatmentő szerint azért a kistestű kutyákat rabolják el, mert azokat könnyebb szállítani, és most ezek a divatosak – leginkább a tacskó, a yorkshire terrier és a francia buldog.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a bejelentett kutyalopások számáról nem vezetnek külön statisztikát. Azonban arról tájékoztattak, hogy az elmúlt fél évben mindössze egy esetben derítettek fel kutyalopási ügyet Budapesten.

Bíborka kétségbeesetten keresi a IX. kerületben eltűnt yorkiját

Múlt kedd óta keresi elkeseredetten négylábú társát Molnár Bíborka. A fiatal nő a kertben játszott kiskutyáival, azonban egyikük egyszer csak eltűnt, és azóta sincs nyoma.

Mint kiderült, Viót, a négyéves yorkilányt egy ismeretlen középkorú nő vitte magával, akinek a képét egy utcai kamera rögzítette is, ahogy a karjában a kutyával elsiet. A történet a továbbiakban furcsa fordulatot vett.

„Egyből elkezdtük keresni Viót, aztán egyszer csak hívtak a szomszéd szállodából, hogy egy hölgy bevitte hozzájuk a kutyust, és megkérdezte, hogy ismerik-e a gazdáját

– mesélte Bíborka.

Az ott lévők azonnal felismerték, és szóltak a nőnek, hogy várja meg, amíg odaérek, majd azonnal értesítettek minket. Azonban, mire öt perc múlva odaértünk, már az ismeretlen elvitte magával, mert azt állította, nagyon siet. Valami olyasmit mondott, hogy beteget hozott a kardiológiára, de majd visszajön, vagy elviszi csipet olvastatni. De egyiket sem tette meg azóta sem” – nyilatkozta a szomorú gazdi.

Bíborka nem adta fel a reményt, és 100 ezer forintos nyomravezetői díjat tűzött ki annak, aki megtalálja elveszett kedvencét.

Félnek a budapesti kutyatulajdonosok

A Metropol megkérdezte a budapesti kutyatulajdonosokat is, hogy mit gondolnak a történtekről.

Molnár Bíborka
Fotó: Olvasói fotó / Ripost

„Ez a hír számomra szerencsére új – mondta lapnak Dicső Liza, Toni gazdája. – Nagyon sajnálom azokat a gazdákat, akikkel ez megtörtént, mert nekem is van egy szálkásszőrű tacsim, és bármit megtennék azért, hogy ilyesmi ne forduljon elő többet. Bele sem merek gondolni abba, milyen érzés lehet, amikor az egyik pillanatban még ott ugrándozik mellettünk boldogan a kiskutyánk, aztán hirtelen azon kapjuk magunkat, hogy kétségbeesetten keressük.”

 

Lomtalanításra hivatkoznak a tolvajok

Hónapok óta érkeznek a hírek a különböző kutyás csoportokba, hogy egy háromfős társaság lomtalanítás indokával közel kerül a házak kertjeihez, majd különböző praktikákkal megpróbálják az udvarról kicsalogatni az állatot. Van, hogy gyereket használnak fel erre, és gyakran bejutnak az udvarokba is. A szemtanúk szerint több ilyen csoport is lehet. Az egyik egy fehér Fiat Ducatóval jár településről településre, míg a másik csoport egy sárga autóval vadászik.

 

Hozzászólások

Hirdetés
Digitális tudásfejlesztés jelentős állami támogatással
elszabadult a buli
Repkedtek a 20 ezresek Majka esküvőjén, Ördög Nóra pulton táncolt
fejlesztés / 8 perce
Új munkahelyek is létrejönnek a vasúti szervízközpontot létesítő Knorr-Bremsével
A képzett munkaerő, a kedvező befektetési környezet, és a fejlődési lehetőségek miatt érkeztek Magyarországra – közölte az ügyvezető igazgató.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HOFFMANN PÁL KÁROLYNÉ szül.: Czier Klára bonyhádi lakos 74 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 23-án, csütörtökön, 14 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük együttérzésüket egy szál virággal szíveskedjenek kifejezni. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LAUFER SEBESTYÉNNÉ szül.: Neukirchner Katalin kisdorogi lakos 81 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 24-én, pénteken, 15 órakor lesz a kisdorogi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS GYŐRI LÁSZLÓ halálának 3. évfordulójára ,,A gyertyák lángja imbolyogva ég, fejünk felett felhős, szomorú az ég, ezernyi emlék mely lelkünkben él, fáj a szívünk, hogy örökre elmentél!" Márta, Márti, Franciska és családjaik
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy JUHÁSZ LAJOSNÉ szül.: Szabó Valéria szakályi lakos 74 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 23-án, csütörtökön, 14:40-kor lesz a szakályi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SCHALLI PÁLNÉ szül.: Zsidó Katalin tolnai lakos 89 éves korában elhunyt. Hamvainak végső nyugalomra helyezése 2021. szeptember 20-án, hétfőn 15 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS MOLNÁR ÁGNES halálának 10. évfordulójára "Ott pihensz, ahol nem fáj semmi, S nyugalmadat nem zavarja senki. Életed elszállt mint a virágillat, De emléked ragyog, mint a fényes csillag." Gyermekeid és szerető családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HARGITAI ISTVÁNNÉ szül.: Szieb Gizella 90 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk végső nyugalomra helyezése katolikus gyászszertartás keretében 2021. szeptember 20-án, hétfőn, 11 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. FÜLÖP LAJOS 2018. július 20-án és DR. FÜLÖP LAJOSNÉ szül.: Potyondi Erzsébet 2021. szeptember 4-én csendesen elhunytak. Szeretett szüleink hamvainak szórása 2021. szeptember 14-én, kedden, szűk családi körben az alsóvárosi temetőben lévő szórókútnál megtörtént. Gyászoló lányaik és családjuk
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÉTH JÁNOS szekszárdi lakos 93 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. szeptember 18-án, szombaton, 11 órakor a szekszárdi újvárosi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY ATTILA szászvári bányaüzem volt dolgozója 74 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 17-én, pénteken, 15 órakor lesz a váraljai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SEBES LÁSZLÓNÉ sz. Jung Anna bonyhádi lakos 62 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 16-án, csütörtökön 15 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LEICHT ANDRÁSNÉ szül.: Tombi Katalin 83 éves korában elhunyt. Temetése 2021. augusztus 15-én, szerdán, 15 órakor lesz a nagymányoki temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MEZEI MÁTYÁSNÉ szül. Schermann Rozália Bonyhádi Ruházati Szövetkezet volt elnöke bátaszéki lakos 74 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. szeptember 16-án, csütörtökön, 15 órakor lesz a bátaszéki köztemetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSOMA ISTVÁN györei lakos 67 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 15-én, szerdán 13 órakor lesz a györei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁL JÓZSEF szekszárdi lakos 86 éves korában elhunyt. Hamvainak végső nyugalomra helyezése 2021. szeptember 15-én, 13 órakor a szekszárdi alsóvárosi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS ANTAL MÁRTON halálának 10. évfordulójára 1926-2011 ANTAL MÁRTONNÉ szül.: Bíró Brigitta halálának 25. évfordulójára 1931-1996 "Hisz a jó szülőket feledni nem lehet, míg élünk, ide hív a szeretet. Eljön majd a viszontlátás, sírotokon legyen áldás." Szerettei
"Nem néz reátok szemem megtört fénye, Nem látjátok soha már kezem búcsút intve. Emlékemet itt hagyom köztetek, mindenkitől búcsúzom, Isten veletek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSENKEY GYULA MÁV-dolgozó 61 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 13-án, hétfőn 15 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOCH ÁDÁM tengelici Javszolg Kft. volt ügyvezetője, a horgászegyesület alelnöke 77 éves korában elhunyt. Temetése 2021. szeptember 11-én, szombaton, 11 órakor lesz a tengelici temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS NAGY FERENC volt szálkai lakos halálának 10. évfordulójára "Álmodtunk egy öregkort, csodásat és szépet, de a kegyetlen halál mindent összetépett." Szerető feleséged és családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DR. BARCZA IMRÉNÉ szül.: Schwartzer Ibolya bonyhádi lakos életének 86. évében elhunyt. Temetése 2021. szeptember 9-én, csütörtökön, 15 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
Nemzeti Színház / 14 perce
Felavatták az első irodalmi Nobel-díjra jelölt magyar író szobrát
még megpróbálhatja / 35 perce
Ötvenhét órát repült hiába egy költözőmadár, az erős szél miatt feladta
Az állatorvos válaszol / 47 perce
Rendszeresen kell-e fürdetni kedvencünket?
B. M.
psg / 1 órája
Messi máris megsérült
Vipera-misszió / 1 órája
Itt fog a Holdon landolni az amerikai holdjáró (videó)
kitüntető cím / 1 órája
Városmarketing Gyémánt Díjjal ismerték el Paksot
TN