utálja a tükröket

2021.05.27. 11:03

Liptai Claudia őszintén elmondta, mi akadályozza a fogyásban

A műsorvezető nem csinál titkot abból, hogy hadilábon áll a diétával. Bár még nem találta meg az igazit, egyetlen tippje van, amely úgy érzi, mindig beválik.

Forrás: Instagram

Szinte minden témáról kendőzetlen őszinteséggel beszél az ÉdesKettes című rádiós műsorában Liptai Claudia és Pataki Ádám. Így a házaspár megosztotta azt az örömét is, miszerint nemrég egy kerti sütögetővel lettek gazdagabbak, amit már fel is avattak bográcsozással, szalonnasütéssel. A finom falatok kapcsán azonban a diéta is terítékre került – írja a Bors.

– Kevés téma van, ami kényes számomra, de a diéta az. Az a helyzet, hogy sok mindenben van önuralmam, de a diéta nem tartozik közéjük. Valószínűleg genetika is, de a gyerekkorom is hozzájárul, én örömömet lelem az ízekben, az evésben

– mondta a 95.8 Sláger FM-en Liptai Claudia, aki még nem találta meg a tökéletes fogyókúrát.

– Életemben egyszer tudtam sokat fogyni, azt is csak egy szerelmi bánat miatt. Akkor lement 20 kilogramm. Ugyanakkor még nem találtam meg azt a diétát, amely hosszú távon bevált, amelyben hiszek és amely jó a testemnek is – árulta el a csinos műsorvezető, akinek idomaiért sokak rajonganak, ő még sincs jóban a tükörrel.

Összetörné az összes tükröt

– A tükröket össze kellene törni! Nem azt mondom, hogy engedjük el a gyeplőt, mindenki hízzon, ahogy kedve tartja, hiszen az nem lenne egészséges. Viszont amikor belenézünk a tükörbe, mindig elégedetlenek leszünk. Pedig mindenkinek van egy alkata, ami jól áll neki. Ezt kellene megtalálni, nem irreális elvárásokat támasztani magunkkal szemben – mondta a műsorvezető, aki egyetlen dolgot tart szem előtt az étkezései során.

– Fontos, hogy legyen öröm az étkezésben, de a mértékletesség, az a nyomorult mértékletesség az egyik legfontosabb. Ha elszalad a ló az étkezéssel, vegyünk vissza, nagyjából ez az, amire figyelni kell... vagy kellene

– tette hozzá Liptai Claudia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!