hatalmas fájdalom

2021.02.22. 08:45

„Méltó módon távozhatott” – könnyeivel küszködve nyilatkozott Őze Áron anyja elvesztéséről

Semmihez sem hasonlítható az a fájdalom, amikor az ember elveszíti az édesanyját. Ezt kell most átélnie Őze Áronnak, aki múlt szombaton vesztette el az anyukáját.

Forrás: Bors

A Jászai Mari-díjas színész, a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza igazgatója, Őze Áron Facebook-oldalán tudatta a szomorú hírt: szombaton elveszítette édesanyját a járvány miatt. Hiába tartottak be minden előírást, idős édesanyja, Ildikó – aki egy komoly operáció után lábadozott – megfertőződött, és a szervezete végül feladta a harcot.

„Itt lehetett velünk, mellettünk, nap mint nap láthatta az unokáját, nagyon közel álltunk egymáshoz” – mondta megtörten, mély fájdalommal a hangjában Őze Áron, aki az asszony szomszédságában lakott, hogy mindig közel lehessenek egymáshoz.

„Hosszú utat jártunk be, hisz tavaly ősszel megműtötték. Itthon lábadozott, itthon végezte a rehabilitációt, és nagyon szépen haladt” –

csuklott el a színész hangja, aki önkéntes karanténba vonult a lábadozás időszakára, hogy mindenben édesanyja segítségére lehessen. Ildikó mégis elkapta a vírust.

„Belázasodott, és bár eleinte nem akart hallani a kórházról, végül egy hét után úgy döntöttünk, mindenképp bevisszük. Ezúton is köszönök mindent a Péterffy Sándor utcai kórház dolgozóinak, akik mindent megtettek érte. A legjobb kezekben volt végig, és méltó módon távozhatott – mondta Őze a Blikknek – idézi a Ripost. – Mindennap kaptuk a híreket, tájékoztattak mindenről, de látogatni nem tudtuk a kórházban. Az utolsó délután végül a bátyám bemehetett hozzá és el tudott tőle búcsúzni” – tette hozzá könnyeivel küszködve a színész, akiben családja tartja a lelket ezekben a nehéz pillanatokban.

„Hosszú volt ez az út, és már azt hittük, győztünk, édesanyám jól viselte a műtétet és a lábadozást is. Aztán jött a koronavírus, és most úgy érzem magam, mintha egy győztes küzdelem utolsó pillanatában derült volna ki, hogy mégsem nyerhetünk...”

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!