Hallgassa élőben!
Fotó: Mary McCartney

Paul McCartney megint óriásit alakított (videó)

A koronavírus-járvány miatti karantén szülte Paul McCartney új albumát. Az ex-Beatle nem tervezett lemezt, és – akárcsak korábban, a McCartney I és a McCartney II esetében – a McCartney III-on is minden hangszeres részt maga játszott fel egy házi stúdióban.

A december 11-én megjelenő album néhány dala tükrözi a pandémia helyzetét, ugyanakkor McCartney jövőbe vetett optimizmusát is.

„Szüleim túlélték Liverpool bombázását a második világháborúban. Körülöttük nagyon sokan meghaltak, de valamiféle hihetetlen energiával sikerült túllépniük a nehézségeken. Így hát jó arra gondolni, hogy ha ők megcsinálták, én is képes vagyok rá” – mondta a világhírű zenész a bbc.com-nak adott interjúban.

Már csak papíron létezett a Beatles, amikor 1970-ben, 27 évesen megjelentette első szólólemezét, amelynek egyszerűen a McCartney címet adta.

„Minden hangszeren én játszottam: a basszusgitáron, a gitáron, saját erősítőmön, és az EMI négysávos mobil felvevőjét használtam, ugyanazt, amelyet a Beatlesszel használtunk. Csak bedugtam hátul a mikrofont és kész”.

Mint most ötven év távlatából McCartney felidézi, a megjelenésekor sokak által vacaknak minősített anyagról ma már sokkal jobb véleménnyel vannak az emberek.

„Amikor egyedül vagy, jön egy ötlet és azt nagyon gyorsan le is játszod. Egy zenekari környezetben a dolgokat el kell magyaráznod a többieknek. Amikor csak pötyögtetsz, ahogy neked tetszik, van egyfajta szabadságérzet benned”.

Míg a McCartney című LP a Beatles, a tíz évvel későbbi, nagyon kísérletezős, elektronikus hangzású McCartney II a köztes időben működött zenekara, a Wings kimúlásának árnyékában született. A McCartney III legtöbb dala vadonatúj, a karantén bezártságában született.

„Év elején voltam egy kis szabadságon, aztán elvonultam vidéki farmomra, és ott ért a karantén Mary lányommal és a családjával, négy unokámmal. Nagyon kellemes volt, napközben a házi stúdióban dolgozgattam a dalokon, aztán este kijöttem és ott volt a család” – mesélte Macca.

Mint megjegyezte, a leendő lemezhez a kezdő lökést egy korábban meg nem jelent, még a kilencvenes évek elején Sir George Martin producer közreműködésével készült dal, a When Winter Comes hozta, amit szórakozásból kezdett el játszani. Ez inspirálta egy új dal, a Long Tailed Winter Bird megírására, míg az újraírt When Winter Comes lett az új anyag zárása.

A 78 éves zenésznek többször is eszébe jutott az elmúlt hónapokban, hogy talán soha többet nem léphet már közönség elé.

„Tavaly júliusban a Los Angeles-i Dodger stadionban volt az utolsó koncertem, ráadásul nem is sikerült valami jól. Nagyszerű lenne újra színpadra lépni egy zenekarral”.

Borítókép: Paul McCartney egy 2017-es koncerten

Hozzászólások

Hétvégén várható
Nyomon követik a földre zuhanó kínai rakéta maradványait az amerikaiak
utazás / 10 perce
Magyarország és Románia kölcsönösen elismeri egymás oltási igazolását
A külügyminisztérium most arról egyeztet, hogy kell-e mindenképpen erről egyezményt is aláírni, vagy sem – mondta Florin Citu.
Gyász
MEGEMLÉKEZÉS NÉMETH ISTVÁNNÉ halálának 19. évfordulójára ,,Annyira szerettem volna még élni, a betegséget legyőzni. Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül elmegyek. Szeressétek egymást, mert én már nem leszek." Szerető Férjed, Fiad, Lányod, Menyed és Unokáid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NYUL ANDRÁS volt gerjeni, tengelici, faddi lakos 75 éves korában csendesen elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. május 8-án, szombaton, 14 órakor református szertartás szerint lesz a gerjeni temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MOLNÁR JÁNOS MIHÁLYNÉ szül.: Horváth Rozália 81 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk végső nyugalomra helyezése 2021. május 5-én, szerdán, 11 órakor lesz a tolnai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik szerettünket utolsó útjára elkísérik. Tudjuk, érezzük, és köszönjük, hogy mély fájdalmunkban együtt éreznek velünk, de ezúton kérjük, a részvétnyilvánítást mellőzni szíveskedjenek. Gyászoló szerettei
,,Tiéd a csönd a nyugalom, miénk a könny a fájdalom. Akartunk mi annyi jót és szépet, de a sors életünkben, mindent összetépett." Mély fájdalommal tudajtuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RAPP GYÖRGYNÉ szül.: Derschner Anna kisdorogi lakos 69 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 5-én, szerdán, 15 órakor lesz a hidasi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
,,Tiéd a csönd a nyugalom, miénk a könny a fájdalom. Akartunk mi annyi jót és szépet, de a sors életünkben, mindent összetépett." Mély fájdalommal tudajtuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RAPP GYÖRGYNÉ szül.: Derschner Anna kisdorogi lakos 69 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 5-én, szerdán, 15 órakor lesz a hidasi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MAUL ALBERT gerjeni lakos 65 éves korában elhunyt. Búcsúztatása 05. 06-án 11 órakor lesz a gerjeni temetőben. Gyászoló családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GYALOG SÁNDOR JÓZSEF kisvejkei lakos volt lengyeli lakos 70 éves korában elhunyt. Temetése 2021. május 5-én, szerdán, 13 órakor lesz a kisvejkei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZABÓ BÉLA bonyhádi lakos életének 74. évében hosszantartó betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. május 5-én, szerdán, 13 órakor lesz a bonyhádi evangélikus temetőben. Kérjük, együttérzésüket egy szál virággal szíveskedjenek kifejezni és a személyes részvétnyilvánítást mellőzzék. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS UDVARDI LÁSZLÓNÉ Erzsike 1934-2020 halálának 1. évfordulójára ,,Eltelt egy szomorú év, fájó szívvel emlékezünk, ha eljön az idő, majd együtt leszünk." Szerető Férjed és Szeretteid
MEGEMLÉKEZÉS BIRÓ ISTVÁNNÉ sz. Csöglei Julianna tanítónő volt aparhanti lakos halálának 10. évfordulójára ,,Úgy mentél el ahogy éltél, csendben és szerényen. Drága lelked nyugodjon békében.” Szerető lányaid, vőd, unokáid, dédunokáid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KARDOS ANTAL szekszárdi lakos életének 98. évében elhunyt. Hamvait szűk családi körben helyeztük örök nyugalomra. A gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SALAMON LŐRINC Sali bonyhádi lakos 77 éves korában elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvasztás utáni búcsúztatója 2021. május 7-én, pénteken, 16 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Kérjük részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS DUNAINÉ FODOR CSILLA 1981-2010 ,,Hiányod fáj, örökké így is marad. Te mindig velünk vagy, az idő bárhogy is halad." Szeretteid
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PÁL GYULÁNÉ szül.: Pálfi Katalin bonyhádi lakos 96 éves korában elhunyt. Temetése 2021. április 30-án, pénteken, 15 órakor lesz a bonyhádi katolikus temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó újtára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
,,Nem dobog már a szív, mely a jóság tükre volt, Ajka nem szól többé, mert lezárt, holt. Megállott a kéz, mely csak adott, Soha semmit nem kért, és el nem fogadott." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VIZDÁR ZSOLT szekszárdi lakos 69 éves korában váratlanul elhunyt. Végső nyugalomra helyezése 2021. május 3-án, hétfőn, 15 órakor lesz a szekszárdi újvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS BALÁZS ROZÁLIA ANNA Rózsika halálának 1. évfordulójára és BALÁZS ANDRÁS Papus halálának 3. évfordulójára ,,Búcsú nélkül mentem én el tőletek, Nem búcsúzom, ma is élek köztetek. Szívetek ne eméssze fájdalom. Vigasz legyen, hogy örökké álmodom." Szeretteitek
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZEFCSIK ISTVÁN bogyiszlói lakos életének 54. évében váratlanul elhunyt. Búcsúztatása 2021. április 30-án, pénteken, 13 órakor lesz a bogyiszlói temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NAGY JÁNOSNÉ szül.: Plattner Katalin zombai lakos 85 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2021. április 30-án, pénteken, 11 órakor lesz a zombai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZŐTS MIKLÓSNÉ szül.: Istenes Teréz majosi lakos 75 éves korában csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk végső nyugalomra helyezése 2021. április 29-én, csütörtökön, 15 órakor szűk családi körben lesz a majosi temetőben. Gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS LOVÁSZ JÓZSEFNÉ halálának 16. évfordulójára ,,Annyira szerettem volna még élni, a betegséget legyőzni, búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. Így búcsú nélkül elmegyek, szeressétek egymást, mert én már nem leszek." Szerettei
Vágyott szépség / 11 perce
Preraffaelita nagykiállítással nyit újra a Nemzeti Galéria
Artur, Huba vagy Samu / 15 perce
Szavazzon, hogy mi legyen a neve ennek a kiselefántnak!
Állattenyésztés / 53 perce
Még a fű sem nő Tolnában, olyan kevés a csapadék
Mauthner Ilona
EURO-2020 / 54 perce
Rossi 30 fős bő keretet hirdetett
Diplomácia / 1 órája
Szijjártó: az EU-nak érdeke a mielőbbi nyugat-balkáni bővítés (videó)
dönteni kellett / 1 órája
Idén is elmarad a Sziget Fesztivál