beindult a lavina

2017.11.10. 10:14

Portia de Rossi színésznő is kitálalt

Állítása szerint egy megbeszélésen molesztálta őt egy akciófilmsztár, aki viszont nem reagált a vádakra. 

Rossi a Twitter közösségi oldalon számolt be arról, hogy Steven Seagal egy film előkészületi munkálatainál azt mondta neki, hogy nagyon fontos a filmvásznon a kollégák közötti személyes kémia. Leültette, majd lehúzta bőrnadrágjának cipzárját. A színésznő ekkor kirohant a teremből és felhívta az ügynökét, aki szenvtelenül annyit reagált: „Hát, nem tudtam, hogy a te eseted-e, vagy sem.”

Portia de Rossi, aki többek között a nemzetközi sikereket elért Ally McBeal című filmsorozatban játszott, Ellen DeGeneres népszerű amerikai műsorvezetővel él házasságban. DeGeneres a Twitteren elmondta, büszke a feleségére, amiért a nyilvánosság elé tárta az ügyet.

Seagal a 80-as évek vége óta olyan akciófilmek révén vált sztárrá, mint a Nico vagy az Úszó erőd. A rendező, harcművész és zenész az elmúlt évben megkapta az orosz és a szerb állampolgárságot is, orosz útlevelét személyesen Vlagyimir Putyintól vehette át.

Az elmúlt hetekben, miután Harvey Weinstein producerről kiderült, hogy színésznők sokaságát zaklatta, és valószínűleg több nőt meg is erőszakolt, James Toback rendezőt, valamint Kevin Spaceyt és Dustin Hoffmant is az a vád érte, hogy szexuálisan zaklatták kollégáikat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!