új produkció

2017.09.11. 12:45

Szabó Győzőnek „saját gyapja sem állhat útjába”

Ismét egy magyar szuperprodukció készül. Ezúttal az Álomutazó című mesemusical igyekszik belopni magát a nézők szívébe sztárszereplőivel, betétdalaival és látványvilágával.

Szabó Győző

A darab készítői beengedtek bennünket a kulisszák mögé, megleshettük, milyen, amikor először találkoznak a szereplők a jelmezeikkel.

Többek mellett Ábel Anita, Radics Gigi, Varga Viktor, Hajdu Steve, Zsédenyi Adrienn, Falusi Mariann és Szabó Győző álltak a fényképezőgép elé, hogy először próbálják fel mesés jelmezeiket, amelyeket a közönség karácsony és újév között tekinthet meg.

„A jelmezek még sokat szépülnek, de már most látható, hogy Bujdosó Nóra jelmeztervező munkái nagyon jól megjelenítették a különböző karaktereket”

– meséli Illés Gabriella, a darab producere. Ábel Anita és Falusi Mariann a történet szerint álomkészítők lesznek, előbbi a vicces álmok készítője míg Mariann a szép álmok felelőse lesz a darabban.

Ábel Anita
Falusi Mariann

Radics Gigi és Varga Viktor, akik az Álomutazó címadó dalát is éneklik, „reklámarcként” szerepelnek a darabban, az agyturbósítót adják el, ami lehetővé teszi, hogy gyakorlatilag alvás nélkül élhessenek az emberek, ami által hatékonyabbak lesznek.

Varga Viktor
Radics Gigi

Hajdu Steve, egy „mesterséges intelligencia”, mindent jobban tud mindenkinél, állandó segítőkészsége mindenkinek az agyára megy, Zséda pedig a főhős, Tomi édesanyaja, egy menő anyuka, aki űrhajósként épp egy Mars expedíción vesz részt.

Zséda
Hajdu Steve

A Játékkészítőben a főhős Malacot játszó Szabó Győző ismét egy állat bőrébe bújik. Ő lesz a Bárány, Tomi legjobb barátja és legfőbb segítője. Kissé álomszuszék, de ha akcióra kerül a sor, még a saját gyapja sem állhat az útjába.

Szabó Győző

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!