Krimi

2021.06.24. 13:40

Vadállat! Kirúgták, bosszúból kivégzett több száz galambot egy férfi

Néhány madárnak szárnyát és lábát törte.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A monori nyomozók őrizetbe vették azt a 39 éves pilisi férfit, aki a gyanú szerint kirúgása miatt bosszúból megölte volt munkaadójának 214 galambját, 36 galambnak pedig szárnyát és lábát törte – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön a police.hu oldalon.

A közlemény szerint a 36 éves galambász kedd reggel szembesült azzal, hogy valaki végzett az állataival; a madarak testét az otthona udvarán lévő galambházban, zsákba dobva találta meg.

Az állatok értéke 720 ezer forint – tették hozzá.

A monori rendőrök rövid úton, kutatásról szóló határozattal kezükben keresték fel a galambász egy korábban elbocsátott 39 éves alkalmazottját.

A férfi kihallgatásán a cselekmény elkövetését nem ismerte el, vallomást nem tett.

A Monori Rendőrkapitányság 250 rendbeli állatkínzás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az őrizetbe vett 39 éves férfi ellen, akinek egyben kezdeményezik letartóztatását.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!