családtámogatás

a hónap fogása Brunner Mónika
Fiatal kora ellenére régóta pecázik a júliusi győztes
jó hír / 11 perce
Kétmilliárd forinttal emelkedett a mezőgazdasági biztosítás díjához nyújtott támogatás
Ennek köszönhetően a támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség korábbi 65 százalékáról 70 százalékára emelkedett.
Gyász
MEGEMLÉKEZÉS BINDER MARGIT halálának 5. évfordulójára ,,Vannak olyan pillanatok az életben, hogy annyira nagyon hiányzik valaki, hogy szeretnéd kiszakítani az álmaidból a valóságba, hogy megölelhesd." Szerető lányod
MEGEMLÉKEZÉS FODOR FERENC halálának 1. évfordulójára ,,Elmúlt minden, mi veled létezett. Kegyetlenül fáj nélküled élni az életet. Bánatunk örök, feledni nem tudunk, de hisszük, egyszer majd találkozunk." Fájó szívvel emlékezünk: Feleséged, lányod és családja és akik szerették
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH ZOLTÁNNÉ szül. Szilágyi Tímea Erzsébet szedresi lakos életének 54. évében váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. augusztus 19-én, szerdán, 13 órakor lesz a szedresi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
,,Boldogok a halottak, akik az Úrban halnak meg ... mert megnyugosznak az ő fáradságuktól és az ő cselekedeteik követik őket." (Jelenések, 14,13) Értesítjük mindazokat, akik szerették és becsülték, hogy HORVÁTH ÁKOSNÉ DR. LEITNER BORBÁLA volt paksi járásbíró, jogtanácsos, ügyvéd életének 78. évében elhunyt. Annak derűs békességével ment el, aki tudja, hová megy, bizonyos a folytatásban, s bizonyos Jézus Krisztusban, Akinek kezébe 37 éve letette az életét. Az ő rendelkezése szerinti - hamvasztás utáni - BÚCSÚZTATÁSA 2020. augusztus 18-án, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Akik szeretnének elbúcsúzni tőle, kérjük, hogy ezt külön részvétnyilvánítás nélkül, egy szál virággal tegyék meg! MPE. Sion Gyülekezet Szekszárd
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VERCSE JÓZSEFNÉ sz: Kovács Erzsébet 89 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 18-án, kedden, 15 órakor lesz a györei temetőben. Előtte gyászmise. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZIGETFALVI GÁBORNÉ szül. Bán Marianna szedresi lakos 60 éves korában elhunyt. Szeretett családtagunk hamvainak végső nyugalomra helyezése 2020. augusztus 18-án, kedden, 13 órakor lesz a szedresi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MAUTNER VILMOSNÉ szül: Bábler Etelka szekszárdi lakos 71 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatója 2020. augusztus 15-én, szombaton, 11 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temető szórókútjánál. Kérjük, részvétüket egy szál virággal fejezzék ki. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik búcsúztatóján részt vesznek. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HÖFLER JÁNOSNÉ sz: Laufer Katalin bonyhádi, volt kisdorogi lakos 95 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 14-én, pénteken, 15 órakor lesz a kisdorogi temetőben. Előtte gyászmise 14:30-kor. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZAUER TÓBIÁSNÉ szül. Balázs Margit varsádi lakos 83 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. augusztus 17-én, hétfőn, 11 órakor lesz a varsádi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TAR ISTVÁN -Tar Öcsi- 64 éves korában elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. augusztus 13-án, csütörtökön, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MARINKA JÁNOSNÉ szül. Takler Ibolya volt szekszárdi lakos 78 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. augusztus 15-én, szombaton, 13 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GREIFENSTEIN JÁNOSNÉ szül. Kajdi Mária kölesdi lakos 82 éves korában csendesen elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. augusztus 17-én, hétfőn, 15 órakor lesz a kölesdi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Szomorú lélekkel, de Atyánk akaratában megnyugodva szolgálataiért Istennek hálát adva tudatjuk, hogy HORVÁTH EMIL TIBOR nyugalmazott református lelkipásztor 84 éves korában augusztus 6-án hazatért Mennyei Urához. Az Úr elhívásából Szekszárdon, Bogyiszlón, Győrben összesen 43 éven keresztül volt hűséges szolga. 2000. december 31-én ment nyugdíjba, majd Kecskeméten a Sion Nyugdíjasházban talált otthont. Életéért, szolgálatáért Istent magasztalva adunk hálát… Tőle 2020. augusztus 14-én, pénteken a bogyiszlói Református Templomban 11 órakor tartandó gyászistentiszteleten veszünk búcsút: a bogyiszlói, a győr szabadhegyi gyülekezet presbitériuma és tagjai, valamint a kecskeméti Sion-ház munkatársai, lakói, barátai,ismerősei, akik kegyelettel hordozzuk emlékünkben.
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PATKÓS ISTVÁN (Szekszárd 1-es Posta nyugalmazott postavezető helyettes) 84 éves korában hosszú betegség után elhunyt. 2020. augusztus 14-én, pénteken, 11 órakor helyezzük hamvait örök nyugalomra a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FONYÓDI GYÖRGY ZOLTÁN szálkai lakos 73 éves korában hosszan tartó súlyos, méltósággal viselt betegség következtében csendesen elhunyt. Szeretett hozzátartozónk hamvainak végső nyugalomra helyezése 2020. augusztus 14-én, pénteken, 15 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GAZDAG FERENCNÉ szül. Fülöp Julianna szekszárdi lakos 68 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni végső nyugalomra helyezése 2020. augusztus 14-én, pénteken, 13 órakor lesz a szekszárdi alsóvárosi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. A gyászoló család
MEGEMLÉKEZÉS CSIZMADIA JÓZSEF halálának 9. évfordulójára ,,Hiányod fájdalom, elviselni nehéz. Örökké tart szívünkben az emlékezés!" Szerető feleséged és tisztelőid
MEGEMLÉKEZÉS SCHMIDT GÁBOR 1972-2015 halálának 5. évfordulójára "Köszönjük, hogy voltál nekünk, hogy boldoggá tetted életünk. Másképpen lenne minden, ha hozzánk szólnál, ha ránk nevetnél. A gyertya most érted égjen, ki fent laksz már a magas égben. Ki vigyázol ránk onnan fentről, s a lelkünkhöz szólsz a végtelenből." Szerető családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy Dinnyés György volt szekszárdi, székesfehérvári lakos 88 éves korában elhunyt. Szeretett családtagunk végső nyugalomra helyezése szűk családi körben megtörtént. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy POTYONDI GYULÁNÉ sz: Bitter Julianna faddi lakos 84 éves korában elhunyt. Temetése 2020. augusztus 11-én, kedden, 15 órakor lesz a faddi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Új fejezet az életében / 14 perce
A világon másodikként esett át ismételt arcátültetésen egy amerikai nő
a Várkert Bazár udvarán / 15 perce
Négy ingyenes nagykoncerttel várja közönségét a Zenélő Budapest
szakértői vélemény / 30 perce
A fiatalkori tudatosság jobb életminőséget eredményez időskorban
adatok / 34 perce
24 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, nincs újabb elhunyt
interjú / 43 perce
Kubatov Gábor: az online térben is meg kell tanulnunk mozgósítani
Bácskai Balázs
rendőrségi hír / 55 perce
Eltűnt egy tizenhárom éves fiú
TEOL