Kicsiknek is megéri

2019.06.07. 09:59

Mind több digitális megoldást használnak a hazai vállalkozók

Forrás: Shutterstock

Összességében ugyan még mindig a számlatömb uralja a piacot, de tízből négy KKV már számlázó programot használ.

Sőt, ha a KKV-kon belül csak a társas vállalkozásokat nézzük, e cégek körében a számlázóprogramok alkalmazása már átvette a vezető helyet a kézi számlázással szemben. Hol tart ma a hazai számlázási piac digitalizációja? – ezt vizsgálta az eNET és a Számlázz.hu közös kutatása.

A társas vállalkozások több mint 60%-a már digitális megoldást használ

A kutatás szerint a számlázóprogramok használata a hazai KKV szektorban (mikro-, kis- és középvállalkozások, 250 fő alatti alkalmazotti létszámmal) még alatta marad a számlatömb népszerűségének.

E vállalkozások 64%-a kézi számlázást használ, számlázó programot pedig 44%-a (8% mindkét megoldást). A kézi számlázás e cégek körén belül is főként a legkisebbek, az egyéni vállalkozók körében tartja a pozícióját: ennek a csoportnak 80%-a csak ilyen módon számláz, és csupán egyötödük alkalmaz számlázóprogramot.

Ahol valóban dinamikus növekedésnek indult a digitális számlázási megoldások használata, azok a KKV-kon belül a társas vállalkozások. E cégek 66%-a már számlázóprogrammal számláz, miközben a számlatömb használat csak négytizedüknél jellemző – körükben tehát már egyértelműen túlsúlyban van a digitális megoldás használata a hagyományos, kézi számlázáshoz képest.

A digitális megoldásokon belül a hazai KKV-k többsége az online számlázókat részesíti előnyben: kétszer annyi KKV választott felhőben működő számlázót, mint amennyien saját gépre telepített szoftvert.

A cégek egyszerű és megbízható számlázót keresnek

A kutatás megállapította, hogy amikor egy cég számlázó szolgáltatást választ, akkor a program kezelhetősége, gyorsasága, valamint általánosságban annak ismertsége, elterjedtsége a kiválasztás legfontosabb szempontjai. Ezek mellé sorakozik még fel az online működés, ami lehetővé teszi, hogy a vállalkozás bárhol, ahol van internet, bármikor kiállíthassa a számlát.

A vállalkozások egy része konkrétan a 2018. júliusi NAV online adatszolgáltatási kötelezettség bevezetése miatt kezdte el az adott szolgáltatást használni. Aki pedig már használ online számlázóprogramokat, az jellemzően elégedett is vele – e vállalkozások számára kiemelt előnyt jelent, hogy számlázójuk NAV-kompatibilis, megfelel az aktuális jogszabályoknak, s ezeket a nem kell saját magának, naprakészen követnie.

A számlázóprogramok közül a Számlázz.hu felhő alapú szolgáltatása az egyik legismertebb: az eNET kutatása szerint a szolgáltatás nevét tízből hat, adott vállalatméretbe tartozó cég képviselője ismeri. Egyben ez az egyik legelterjedtebb számlázó szolgáltatás is a hazai piacon.

A digitális transzformáció a legkisebbeknek is megéri

Összességében a 2018-as NAV online adatszolgáltatási kötelezettség katalizátor funkciót látott el a hazai számlázási szokások digitalizációjában, a vállalkozásokat a digitális számlázási megoldások felé terelve, amelyből jelen állás szerint az online számlázók tudtak elsősorban profitálni.

Közülük is főként azok, akik egyszerű, gyors és megbízható működést biztosítanak, szorosan követve a jogszabályi változásokat. A KKV szektor digitális transzformációs törekvéseit tovább erősítve feladatot jelent a kisebb, egyéni vállalkozások támogatása abban, hogy a digitális megoldások minél inkább teret nyerjenek e vállalkozások működésében is, hatékonyabbá és könnyebbé téve a cégek mindennapjait.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!