Éjjel-nappal

2020.03.01. 18:00

Magába szippantja a tiniket a YouTube és a Netflix

Év végére a 12-17 évesek 83 százalékának okostelefon lesz a zsebében, tízből hárman napi 3 órát interneteznek, ráadásul majdnem másfél órát tévéznek naponta.

A tizenévesek elsődleges célja a kapcsolattartás (staying connected), ezt pedig az okostelefonok jelentősen megkönnyítik – különösen azért, mert a gyermekek és a tizenévesek egyre korábban férnek hozzá a digitális technológiához.

Az eMarketer egy korábbi felmérése szerint

2013-ban a 12–17 éves korosztálynak mindössze 49,6 százalékánál volt okostelefon, ám 2020-ban ez az arány várhatóan 83,2 százalékra ugrik.

A Comparitech kutatása szerint 2019-ben a szülők 73 százaléka mondta, hogy gyermekének 11–13 éves korában már volt/van okostelefonja, 31 százalék pedig úgy nyilatkozott, hogy 6-10 év közötti gyereke már rendelkezik készülékkel – írja a Világgazdaság.

A tendencia nem meglepő: a mai fiataloknak a telefon jelenti az elsődleges szabadságforrást. Míg az X generáció boldog volt, ha elmehetett szülők nélkül a barátaival moziba, addig

ma az okostelefon és az internet jelenti a világban való önálló boldogulást.

Éppen ezért nem meglepő, hogy a Fuse marketingügynökség jelentése szerint a megkérdezett tinédzserek közel fele (48 százalék) az okostelefont említette kedvenc technológiájának, utána következtek a játékok (27 százalék) és a közösségi média (20 százalék).

Mennyi időt csüngenek online?

Szinte minden amerikai tizenéves internet-felhasználó – az eMarketer előrejelzése szerint a 12–17 éves korosztály 97,4 százaléka – havonta legalább egyszer fogja használni az internetet 2020-ban. De ez a tizenévesek szerint érdekes módon nem jelenti azt, hogy amennyit csak tudnak, az online térben töltenek.

Tehát nem ők a legmegbízhatóbb forrás a felmérésben, hiszen nem tudni, mennyit vallanak be tényleges online jelenlétükből. Egy 2019-es YouGov-szavazás során ugyanis

a 13–17 éves válaszadók több mint fele számolt be arról, hogy egy átlagos napon kevesebb mint 2 órán keresztül tartózkodik az online térben, míg tízből három legalább 3 vagy több órát.

A tinik szerint a felnőtteknek nincs igaza, amikor azt gondolják, a zsebben hordott internetet kizárólag arra használják, hogy a barátaikkal chateljenek; a Snapchaten, vagy az Instagramon lógjanak.

A Girl Scout Kutatóintézet 2019-es felméréséből az derült ki, hogy a 11-17 éves lányok 68 százaléka és a fiúk 59 százaléka fedezett fel új tehetséget az interneten vagy talált magának új hobbit, érdeklődési kört. Ráadásul 10-ből 6 lány és 10-ből 5 fiú egyetértett abban, hogy az okostelefonon elérhető internetes szabadság által jobban tudnak kapcsolódni aktuális társadalmi problémákhoz, és nagyobb lehetőségük is van megérteni az okokat, összefüggéseket.

A YouTube és a Netflix beszívó ereje

Bármilyen eszközt is használnak a tinik (mobiltelefon, tablet, notebook), óriási népszerűségnek örvend a videónézés. Becslések szerint 2020-ban csak az Egyesült Államokban a 12–17 évesek 93,7 százaléka lesz digitális videó néző.

A YouTube pedig ennek a tevékenységnek az egyik legnagyobb bázisa. Az NRG tavalyi kutatása a 13–17 évesek 92 százalékát azonosította heti nézőként. Az is kiderült, hogy a tizenévesek YouTube-on töltött átlagos részaránya 37 százalék, a Netflixen pedig 35 százalék – ezzel 2017 óta először kapott ki a Netflix.

„Úgy gondoljuk, hogy a YouTube sokkal szélesebb körű, a tizenévesek számára érdekesebb tartalmakat kínáló felület: ideértve a zenei videókat, a videojátékokat és a hírességek streamingjét” – mondta Mike Olson, a Piper Jaffray, a független befektetési bank és pénzügyi szolgáltató társaság ügyvezető igazgatója és vezető kutató analitikusa.

Mindezek ellenére a Netflix azonban továbbra is óriási jelentőséggel bír a tizenévesek életében, az NRG jelentése szerint ugyanis a 13–17 éves internethasználók 71 százaléka hetente legalább egy műsort megnéz a platformon.

És még a televízió sem halt meg

A digitális őrület mellett könnyű lehetne figyelmen kívül hagyni az olyan hagyományos médiaplatformokat, mint például a tévé, ám a tizenévesek televízió előtt töltött ideje semmiképp sem elhanyagolható.

Az eMarketer becslése szerint a 12–17 éves korosztály átlagosan napi 81 percet néz tévét 2020-ban –10 perccel kevesebbet, mint tavaly.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában