Ország-világ

2021.08.18. 08:30

Drónnal csempésznek a börtönbe veszélyes tárgyakat

Az ország legzsúfoltabb fogházában történt az eset, az egyik börtönszakszervezet tájékoztatása alapján olyan nagy teljesítményű drónt használtak, amellyel szúrófegyvert vagy telefont is be lehet juttatni a rácsok mögé.

Forrás: Illusztráció / Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Leleményes csempészést füleltek le a franciaországi Nîmes egyik fogdájának őrei, amikor a börtön udvarán egy lezuhant drónra lettek figyelmesek.

A szerkezethez ugyanis egy vízipipa tartozékai, telefonkábelek és fűrészlapok voltak erősítve, melyeket ily módon próbáltak meg bejuttatni a rács mögött ülő raboknak – írja a V4NA, a France 3 regionális lap nyomán, ahol megjegyzik, hogy az ügyben igazságszolgáltatási eljárás keretében nyomozást rendeltek el.

Az Ufap-Unsa börtönszakszervezet közleményt adott ki a történtekkel kapcsolatban, melyben leírják, hogy a könnyen elrejthető apró fűrészlapok alkalmasak arra, hogy bármit elfűrészeljenek vele a fogvatartottak. A szakszervezet tájékoztatása alapján

olyan meglehetősen drága, nagy teljesítményű drón zuhant le a börtön udvarán, amely alkalmas arra, hogy akár nehezebb tárgyakat, például késeket, robbanószereket vagy telefonokat juttassanak be vele az intézmény falai közé.

A szakszervezet arról is beszámolt, hogy a szóban forgó börtönben április 27. óta felújítási munkálatok folynak, de a lezuhant drónnal szállított tárgyak biztosan nem a renováláshoz kellettek, tették hozzá ironikusan. Mivel néhány hónap leforgása alatt két kést és három csavarhúzót fedeztek fel a börtön celláiban, az Ufap-Unsa szerint indokolt lenne egy átfogó kutatás a börtön férfi részlegén. Szintén az Ufap-Unsa szakszervezet számolt be róla, hogy ebben a börtönben

idén januárban késsel támadtak rá az egyik felügyelőre, a támadó Allah Akbar-t kiáltva megpróbálta elvágni a fiatalember torkát,

de sikerült megfékezni a támadót.

Az intézmény egyébként Franciaország legzsúfoltabb fogháza, jelenleg 190 százalékos telítettséggel működik, ezért van szükség a bővítésre, mely során 150 további férőhelyet létesítenek. Június 21-i adatok szerint jelenleg 295 fogvatartott van a börtönben, a zsúfoltság miatt a rabok hárman osztoznak egy 9,5 négyzetméteres zárkán, ami miatt gyakori köztük a nézeteltérés és a veszekedés. A létesítményben ugyanakkor mindössze 97 őr dolgozik és ez a létszám csupán 200 fogvatartott esetén lenne elegendő, ami a potenciálisan veszélyes tárgyak bejuttatása emiatt is aggasztó, mivel a sok rab és a kevés őr miatt bármikor tartani lehet attól, hogy kicsúszik az irányítás az őrök kezéből.

Borítókép: Illusztrációfotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!