Magyar szemüveggel

2021.11.30. 09:37

Magyarország és a világűr – új kötet a magyar űrkutatásról

A magyar űrtevékenység több évtizedes múltját és jelenét mutatja be a kötet, amely több mint hetven szakértő anyaga alapján készült.

„Ha ma lekapcsolnánk a világűrben működő berendezéseket, a világgazdaság és társadalmaink összeomlanának. A kommunikáció, a navigáció, a meteorológia, a földmegfigyelés elképzelhetetlen űrtevékenység nélkül. Az űreszközök mára a kritikus infrastruktúra részét képezik, ezért védelmük kiemelten fontos feladat. Az emberiség erőteljesen fokozni fogja űrtevékenységét az elkövetkező évtizedekben is. A cél az, hogy ebben a folyamatban Magyarország továbbra is érdemben vállaljon szerepet, ahogy tette ezt az űrkutatás hajnala óta” – írja Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztos a frissen megjelent kiadvány fülszövegében.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) támogatásával megjelent kötet közel három évig készült Simon Tamás főszerkesztő vezetésével.

Alkotói nem kisebb feladatra vállalkoztak, mint naprakészen bemutatni a világűr kutatását, valamint az űrtevékenység legfontosabb alkalmazásait, méghozzá mindezt magyar szemüvegen keresztül 

– olvasható a Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) közleményében.
   
A gazdagon illusztrált kiadványban az emberes űrrepüléstől kezdve a Naprendszer kutatásán és a magyar űripar csúcsteljesítményein keresztül az űralkalmazások széles köréig számos téma szerepel.
   
A kötet különlegessége, hogy az egyes oldalpárokhoz részletesebb szakmai háttérinformációt tartalmazó weboldalak kapcsolódnak. Ezek a háttéroldalak a könyv lapjairól leolvasható QR-kódok segítségével közvetlenül elérhetők.

 

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!