Social Index szerint

2022.01.28. 15:29

Melyik a magyarok kedvenc laptopja?

Elárasztják laptopokról szóló tartalmakkal a magyar internetezők a fórumokat és a közösségi média oldalakat, az okostelefonokhoz hasonlóan ebben a témában is az operációs rendszerek mentén osztják meg a közönséget.

A SentiOne a netezők véleménye alapján készítette el a Laptop Social Indexet, amely a tavalyi évben született 38 183 online tartalmat vizsgálva rangsorolta a márkákat. Az adatok alapján nyert az Apple, mivel a legtöbb pozitív beszélgetés a Macbook kapcsán született, mellette az Asus és az LG márkák állnak még dobogón. 

A felmérés szerint az online térben az Apple Macbook a legkedveltebb laptop márka, 7777 social index pontszámmal, amely a második helyen álló Asus 2475 pontjához mérten kiemelkedően magas. Az is kiderült, hogy kiegyenlített arányban beszélnek a netezők az Apple két vezető laptopjáról, viszont a Macbook Pro termékekről kétszer annyi pozitív vélekedés jelent meg a tavalyi tartalmak között, mint a Macbook Air-ről.

A Macbook kapcsán 18 ezer bejegyzés született, ebből 4900-ban jelenik meg az M1 chip, és ehhez kapcsolódóan volt a legtöbb elismerő tartalom is, a netezők a laptopok gyorsaságáról, jó teljesítményéről írtak leggyakrabban. Bár a SentiOne nem az eladások, hanem az interneten található publikus tartalmak száma és érzelmi töltete alapján emelte első helyre a Macbookot, sokat elmond a keresletről az is, hogy 

a legnagyobb elérést generáló oldalak között megtalálható a Használtalma és az Almapiac.com Facebook oldal is.Bár szinte egyenlő mértékben kapott hideget és meleget, azaz majdnem megegyezett a pozitív és a negatív tartalmak aránya az Asustól szóló internetes bejegyzések esetében, mégis kiharcolta magának a második helyet a tajvani márka. A főleg #gamerlaptop hashtaggel ellátott készülékek közül a legnépszerűbbnek a Zenbook Flip 13 bizonyult.

Harmadik helyen az LG végzett, akik az LG Gram laptoppal kapcsolatos influencer együttműködéseikkel lettek népszerűek az online térben. A pozitív említések körül leggyakrabban a „könnyű”, a „hordozható”, a „munkához”, „tanuláshoz” szavak jelentek meg, de sokan beszéltek az online oktatásról is, amikor elismerően nyilatkoztak online az LG kapcsán.

A márkákról szóló tartalmak elemzése során az is kiderült, hogy a magyar netezők imádnak laptop nyereményjátékokban részt venni. A legtöbb laptopról szóló bejegyzésnél ugyanis a legnagyobb elérést nyereményjátékok generálták.

Az elemzés alapját a magyar internetezők portálokon, blogokon, fórumokon, közösségi média felületeken található tartalmai adták. A SentiOne azokat a 2021.01.01-2021.12.31 között publikusan közzétett online tartalmakat elemezte, melyben a laptopmárkák és a laptop, notebook szavak ragozott formái együtt jelennek meg. Az laptopmárkák rangsorát a social index mutatószám alapján határozta meg a SentiOne.

Borítóképünk illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában