Hazai fogyasztók védelmében

2022.09.14. 14:48

Elrendelték két szlovák Elf Bar-webáruház lekapcsolását

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elrendelte két szlovák tulajdonú webáruház ideiglenes lekapcsolását.

Képünk illusztráció

Forrás: Shutterstock

A webáruházak Elf Bar termékeket és e-cigarettákat hirdetnek a magyar vásárlóknak. Az intézkedés célja, hogy megvédje a magyar embereket, amíg a hatóság részletes vizsgálata befejeződik.

A nemzeti versenyhatóság nyáron indított vizsgálatot két szlovákiai vállalkozással szemben, mivel valószínűleg mindketten tisztességtelenül hirdetik e-cigarettáikat, illetve a gyermekek körében népszerű, ezért különösen káros ízesített Elf Bar termékeket a magyar fogyasztóknak. A Versenyhivatal az ügy körülményeinek mérlegelését követően úgy döntött: ideiglenes intézkedést foganatosít és lekapcsoltatja a két céggel a szóban forgó (magyar nyelvű) webáruházakat. Az intézkedés célja, hogy a vállalkozások – vélhetően jogsértő – kereskedelmi gyakorlata ne érhesse el a hazai vásárlókat a GVH vizsgálata folyamán, így ne okozzon nekik súlyosabb károkat.

Az intézkedésnek köszönhetően a két érintett webshop egyike már nem elérhető.

A másik webáruház azonban továbbra is működik, ezért ezzel a vállalkozással (a Bensons Europe s.r.o.-val) szemben – mivel nem teljesítette a döntésben előírtakat – a GVH elrendelte annak végrehajtását. A hatóság egyidejűleg pénzbírságot szabott ki a cégre és annak ügyvezetőjére, amely naponta egészen addig növekszik, amíg a vállalkozás nem teljesíti az ideiglenes intézkedést.

A nemzeti versenyhatóság arra törekszik, hogy a Magyarországon tiltott forgalmazású termékek már addig se juthassanak el a hazai fogyasztókhoz, amíg le nem zárulnak a szlovák cégek ellen indított versenyfelügyeleti eljárások. Ezek keretében jelenleg is zajlik a két vállalkozás feltételezhető jogsértése körülményeinek tisztázása és elbírálása.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!