Ideje volt

2019.12.11. 06:00

Benéz és megállapítja a születésnapunkat az Instagram

A legfejlettebb technikákat veti be a fotómegosztó a felhasználók védelmére.

Forrás: Shutterstock

Az MIT Technology Review is közölte, hogy az Instagram a legfiatalabb felhasználók biztonsága érdekében megkezdte az új jelentkezők életkorának vizsgálatát.

Elsőre zavarba ejtő a közlés, hiszen eddig sem lehetett 13 évesnél fiatalabbaknak regisztrálni a kép- és videómegosztón. Elvileg. Gyakorlatilag sok gyerek eljutott odáig, hogy 13 év fölöttinek vallja magát a regisztráció során, s így rendszeresen szembesülhet olyan tartalmakkal, amelyek megtekintése nem szerencsés a valódi életkorában. Eddig a gyakorlatban megelégedett az Insta azzal, hogy egymilliárd felhasználója a megfelelő jelölődobozra bökve bejelölte, hogy korhatár fölötti.

Ugyan továbbra sem lesz látható a többi regisztrált felhasználónak, de

az Instagram ellenőrizni fogja a születésnapokat.

Mégpedig azzal, hogy mesterséges intelligenciát vet be a születésnapok ellenőrzésére. Az MI módszeresen „körülnéz” és elemzi a posztokat, a hozzászólásokat, a használt kifejezéseket és a gépi tanulási program bevetésével állítólag képes lesz kiszámítani felhasználó tényleges korát – és nemét.

Hogy ez utóbbira miért van szükség, csak találgatni tudunk. Ahogy az is meglepő, hogy miként tudja majd a koraérett 12 éveseket a naivabb 14 évesektől megkülönböztetni egy szoftver. Mindenesetre ott tart a mesterséges intelligencia technikai fejlettsége, hogy egyáltalán felvetődhet a szoftveres ellenőrzés bevezetése.

Miért fogott a fejlesztésbe az Instagram?

A cég tulajdonosával, a Facebookkal karöltve vet be újabb és újabb módszereket a fiatalabb felhasználók védelmében, hogy megfékezze a megfélemlítőket, a zaklatókat, elejét vegye az önkárosító és öngyilkosságra buzdító posztok terjedésének.

Az egyik legutóbbi elkeserítő áldozat egy tizennégy esztendős brit tinédzser, Molly Russell volt.

Molly Russell (A Russell család képe)

Molly családja a kislány öngyilkossága után a gyerek Instagram-fiókjában számtalan önbántalmazást ábrázoló képet talált.

Az elkeseredett apa " target="_blank" rel="noopener noreferrer">úgy fogalmazott, hogy „az Instagram segített megölni a lányomat.”

A fotómegosztó portál felelősségét feszegette a társadalmi felháborodást kiváltó tragikus esemény.

Adam Mosseri
Fotó: Wikimedia

Akkor az Instagram új, a Facebooktól érkezett vezetője, Adam Mosseri is elismerte, a vállalat nem tett eleget a gyerekek védelméért. Most pedig bejelentette a cég, hogy elindítja az előbbiekben vázolt változtatásokat a regisztrációk ellenőrzésében.

És persze a hirdetések is fontosak

Nem kérdőjelezve meg Mosseri és az Instagram elkötelezettségét, a szkeptikusabbak megjegyzik, hogy az üzletmenetnek, a márka jó hírének sem tesznek jót az ilyen szomorú események.

Továbbá felvetik, hogy a korhatáros termékek – alkohol, szerencsejáték, egyebek – hirdetésének célzott megjelenítése is fontos lehet a cég számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!