kísérlet

2021.01.10. 18:16

Az univerzum titkait kutatják az új NASA-missziók

Az Úttörők nevű új program keretében az amerikai űrügynökség négy, kisebb volumenű asztrofizikai küldetést választott ki.

Satellite dish at sunset, illustration.

Forrás: KTS / Science Photo Library

Fotó: AFP

A kozmikus jelenségek, mint például a galaxis kialakulása és fejlődése, az exobolygók kutatása, valamint a nagy energiájú neutrínók és a neutroncsillagok egyesülésének feltárására új platformokkal, kis méretű műholdak, úgynevezett SmallSatok, valamint tudományos léggömbök segítségével készül a NASA – írja a hirado.hu.

„Ezeknek a vizsgálatoknak kiemelt célja, hogy kiderítse, hogyan lehet nagy hatású asztrofizikai kísérleteket végezni kis költségvetéssel” – mondta Thomas H. Zurbuchen, a NASA tudományos missziójának munkatársa. „Ezek a kísérletek olyasmire lesznek képesek, amiket az egyéb NASA-projektek jelenleg nem tesznek lehetővé, és hasznos kiegészítést nyújtanak majd ahhoz, hogy pótoljuk hiányzó ismereteinket az univerzum egészének megértéséhez” – olvasható a NASA oldalán.

Az Aspera elnevezésű projektben egy SmallSat vesz részt, amely a galaxis evolúcióját tanulmányozza majd. A kis műhold ultraibolya fényben végzett megfigyelésekkel vizsgálja a galaxisok közötti térben lévő forró gázt, az úgynevezett intergalaktikus közeget, valamint az ennek be- és kiáramlását a galaxisokból.

A Pandora projekt szintén egy kis műhold segítségével tanulmányoz majd 20 csillagot és 39 exobolygójukat látható, valamint infravörös fényben. Célja a csillagok és a bolygó légköréből érkező jelek szétválasztása lesz. Annak megértése, hogy a csillagok előtt elhaladó bolygók okozta fényváltozásokon keresztül miként lehet meghatározni az exobolygókat, kiemelt terület a Naprendszeren túli lakható bolygók keresésében.

A StarBurst is egy SmallSat, elsődlegesen a neutroncsillagokra fókuszál. Érzékeli azokat a nagy energiájú gammasugarakat, amelyek olyan csillagközi eseményekből származnak, mint például a sűrű csillagmaradványok egyesüléséből keletkező úgynevezett neutroncsillagok. Ezeket jelenleg gravitációs hullámokon keresztül észlelik a Föld megfigyelőközpontjai. Ezeknél az eseményeknél keletkezik a legtöbb nehézfém, mint például az arany és a platina. Eddig egy ilyen eseményt figyeltek meg a gravitációs hullámokban és a gammasugarakban, a tervek szerint azonban a StarBurst évente akár tízet is találhat.

A PUEO egy ballonmisszió, amelyet az Antarktiszról indítottak el, és amely felismeri az ultramagas energiájú neutrínók jeleit, amelyek értékes mintákat tartalmaznak a legmagasabb energiájú asztrofizikai folyamatokról, beleértve a fekete lyukak keletkezését, valamint a neutroncsillag-összeolvadásokat. A neutrínók zavartalanul haladnak az univerzumban, és több milliárd fényévnyire történt eseményekről adnak információt.

A missziók költségvetésének felső határa 20 millió dollár. A költségek alacsonyan tartását részben a Föld megfigyelésére, valamint az internethez való hozzáférést kiszolgáló kis műholdak virágzó iparága teszi lehetővé, ez lehetővé teszi a kutatók számára, hogy ilyen típusú eszközöket elfogadható áron vásároljanak. Ezenkívül hozzáférnek más kormányzati szervek által kifejlesztett távcsövekhez is.

A program egy kísérlet a NASA számára, az ügynökség korábban soha nem próbálkozott ilyen alacsony költségek mellett ilyen típusú asztrofizikai kísérletek megvalósítására.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!