egy korszak vége

2019.07.13. 21:26

Jelszómentessé válhat a Windows

Biometrikus azonosítást vagy PIN-t használna a Microsoft.

Forrás: Shutterstock

Néhány hónappal ezelőtt a Microsoft már bejelentette a jelszavaktól való eltávolodási szándékát, a vállalat szerint ezek a gyakorlatban rendszeresen nem képesek megvédeni a felhasználói fiókokat az illetéktelen hozzáféréstől. A jó hír, hogy manapság már több életképes alternatíva is létezik, amelyek nagyobb biztonságot garantálnak a felhasználók számára – írja az Origo.

A kezdeményezés a Windows 10 jövő tavaszi óriásfrissítésével újabb mérföldkőhöz ér: a rendszer lehetővé teszi majd a felhasználók számára, hogy a telepítésekor már alapvetően jelszómentes fiókot hozzanak létre, még akkor is, ha a Microsoft-fiókjukkal jelentkeznek be. Ha erre az útra lépnek, akkor Windows Hello arcfelismerést vagy ujjlenyomat-olvasást, megfelelő szenzorok hiányában pedig PIN-kódot kell használniuk a bejelentkezéskor. Ezután jelszavas bejelentkezési lehetőség egyáltalán nem jelenik majd meg a bejelentkezési képernyőiken.

A Windows 10 által egy ideje bosszantóan erőltetett PIN használata elsőre nem tűnik jó ötletnek, azonban a Microsoft szerint a kód sokkal erősebb a jelszónál, ezért is próbálja ráerőszakolni a felhasználókra.

Persze jó kérdés, hogy a számítógépezők a gyakorlatban mennyire fogják elkerülni például a születési évükhöz hasonló, könnyen kideríthető és megtippelhető kódok megadását: az efféle PIN-ek használata esetén egyáltalán nem vagyunk meggyőződve arról, hogy kódozás biztonságosabb a jelszónál.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!