Létszámhiányon segít

2019.11.15. 17:12

Munkába áll Robin, a magyar takarítórobot

Az első húsz gépi munkaerő már idén felveszi a munkát.

Forrás: Világgazdaság

Dolgozni kezd az első húsz takarítórobot a B+N Referencia Zrt. által takarított kiemelt intézményekben, többek között a Honvédkórház Róbert Károly körúti és Podmaniczky utcai komplexumaiban, a Groupama Arénában és a Budapest Airport területén.

Az idén 10-15 százalékkal nőhet a B+N Referencia Zrt. forgalma – mondta a Világgazdaságnak Szij Csaba, a tavaly 23,27 milliárd forintos árbevétel mellett 2,74 milliárdos nyereséget elérő takarítócég vezérigazgató-helyettese. Mivel

ebben az ágazatban a létszámhiány már öt-hat évvel hamarabb felütötte a fejét, mint más szektorokban,

a B+N 2017-ben az előremenekülést választotta. A társaság a 4500 dolgozó munkájának kiegészítésére az elmúlt két évben százmilliós nagyságrendben takarítórobotot fejlesztett önerőből – írja a Világgazdaság.

Nem állnak meg ennél a létszámnál

Szij Csaba a lapnak elmondta: a jövő év végére már száz robottal dolgoznának, de azok kereskedelmi forgalomba helyezése egyelőre nem céljuk. A magyar fejlesztés mögött olaszországi gyártókapacitás áll, a Robin névre keresztelt robot kezelése, feltöltése és ellenőrzése pedig várhatóan az irányító kollégák munkaidejének legfeljebb a 20-30 százalékát teszi ki, ezáltal nő a takarítói munka hatékonysága.

Ez azért kulcsfontosságú, mert egyes felmérések szerint a létesítményüzemeltetéssel együtt 1500 milliárd forintos piacról beszélünk, ebből önmagában a tisztítástechnológiai tevékenység 800 milliárdra rúg. Hiába ekkora a piac, a takarítás továbbra sem megbecsült tevékenység, holott speciális képzettséget, egyebek mellett vegyszerismeretet igénylő szakmunka. A vezérigazgató-helyettes szerint a munkaerő átlagéletkora 58 év felett van, körülbelül a 70 százaléka nő, a dolgozók pedig csak folyamatos béremeléssel tarthatók meg.

A fejlesztés során nem a munkaerő teljes kiváltása volt a cél, hanem az emberi munka támogatása

- emelte ki Zalka Péter, a B+N kutatás-fejlesztési vezetője. A magyar fejlesztésű takarítórobotok egy műszakban 1500 négyzetméternyi területet képesek kiszolgálni, egy elektromos feltöltés háromórás üzemidőre elég, egy vízfeltöltés pedig egy órára.

A B+N Referencia Zrt. összességében több mint ötmillió négyzetméteren, 2600 telephelyen végez műszaki üzemeltetési, takarítási és kertészeti szolgáltatásokat.

Borítókép: VG/Móricz-Sabján Simon

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!