Más platformokon is

2021.06.09. 14:50

Nagy dobás lehet a megújuló Apple FaceTime

Az üzenetközvetítő és csevegő alkalmazások sorában óriásit léphet előre az iPhone kedvelt appja.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Most hétfőn jelentette be az Apple az újdonságait éves fejlesztői konferenciáján, melyekből itt is csemegéztünk.

A fejlesztések nagy hangsúlyt helyeznek az egészség- és a magánélet védelmére, mindazokra a funkciókra, amelyek kényelmesebb életet nyújtanak a digitális világban. Beleértve a SharePlay-t is, amely lehetővé teszi, hogy megtekinthessék a videókat, zenét hallgassanak a FaceTime-on keresztül.

A FaceTime-ről szólva az Apple azt is bejelentette, hogy

lehetővé teszi az Android és a Windows 10 felhasználóknak, hogy ütemezett hívással csatlakozzanak Facetime hívásokhoz.

Ezzel az alkalmazás még komolyabb versenytársa lesz a Zoom, a Skype vagy a Facebook Messenger appoknak, amelyek mindegyike régóta nyitott más platformok használatára.

A Statista szerint a FaceTime már az Egyesült Államok legnépszerűbb üzenetküldési / csevegőszolgáltatásai közé tartozik. A szolgáltatás a nyitással még nagyobbat tud menni, különösen az Egyesült Államokon kívül, ahol nem olyan széles körben használatos, mint az Apple otthoni piacán.

A Statista ábráján az Amerikában legnépszerűbb chat alkalmazások felhasználási gyakoriságának megoszlása:

Infographic: The Most Popular Chat Apps in the U.S. | Statista

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!