kutatás

2021.04.07. 20:55

Újabb munkanapot kezdett a Csang'o-4 a Hold távoli oldalán

A szonda és a Jáde Nyúl-2 elnevezésű holdjáró pekingi idő szerint kedden aktivizálódott újra.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Újabb munkanapot, ezúttal már a 29. holdi napját kezdte meg a Csang'o-4 kínai űrszonda a Hold távoli oldalán.

A szonda és a Jáde Nyúl-2 elnevezésű holdjáró pekingi idő szerint kedden aktivizálódott újra – közölte a Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) holdkutató központja.

A holdjáró folytatja útját a tőle 1,2 kilométeres távolságra lévő bazaltos terület felé. A fedélzetén lévő eszközök, köztük a panorámakamera, egy infravörös spektrométer, egy atomdetektor és egy holdradar, folytatják méréseiket.

A holdjáró 682,8 métert tett meg eddig, jelenleg a Csang'o-4 leszállási helyétől északnyugatra található. Madártávlatban összesen 455 méternyire jutott.

A Csang'o-4, amely a napenergia hiánya miatt a holdi éjeken alvó állapotba kerül, már 825 földi napot töltött el az égitesten. Egy holdi nap 14 földi nappal egyenlő, az éjszakák ugyanilyen hosszúak.

A 2018. december 8-án útnak indított Csang'o-4 az első űrszonda, amely puha landolást hajtott végre a Hold déli-sarki Aitken-medencéjének Kármán Tódor magyar-amerikai fizikusról, repülőmérnökről elnevezett, 180 kilométer széles Von Karman-kráterében január 3-án.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!