biztonságérzet

2020.01.30. 12:36

Évek óta először láttak elefántot egy szenegáli nemzeti parkban

Úgy tűnik, a korábban az orvvadászat miatt nagyon megfogyatkozott populáció kezdi nagyobb biztonságban érezni magát.

Forrás: Shutterstock

Fotós: David Havel

A 35-45 éves hím elefántot január közepén látták a Dakartól több mint 600 kilométerre fekvő nemzeti parkban. A Panthera nemzetközi állatvédő szervezet nyugat- és közép-afrikai igazgatója, Philipp Henschel szerdán számolt be róla, hogy a parkban éppen bivalyokat figyeltek meg, amikor hirtelen megjelent egy elefánt. „Az elefánt percekig maradt az út melletti nyílt terepen, majd csöndesen továbbment” – mesélte az igazgató.

A szakemberek a park egy dombos, nehezen megközelíthető részén pillantották meg az elefántot, az Assirik-hegy szomszédságában, ahol a Szenegálban még megmaradt elefántok menedéket találtak.

Az 1980-as években még száz elefánt élt a régióban, de számuk az orvvadászat, a súlyosbodó aszályok és az élőhelyüket elhódító mezőgazdasági területek növekedése miatt megtizedelődött – idézte fel Bouncar Ndiaye, a szenegáli nemzeti parkok igazgatója. Hozzátette, hogy az utóbbi években számos nyom – lábnyom, ételmaradék, ürülék és automata kamerák felvétele – utalt arra, hogy a 9000 négyzetkilométeres Niokolo Koba parkban megerősödött az elefántpopuláció, új elefántok jelentek meg, köztük nőstények és fiatal példányok is.

„Az utóbbi három-négy évben azonban ez volt az első alkalom, hogy egy elefánt ilyen közel merészkedett félelem nélkül. Meg tudtuk közelíteni világos nappal, ami arra utal, hogy kezdik magukat biztonságban érezni, mivel korábban nagyon idegesen viselkedtek, változtattak szokásaikon, és csak éjszaka mozogtak” – mutatott rá Jacques Gomis, a szavannás rezervátum vezetője.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!