Döntött a bíróság

2021.12.07. 11:35

70 millió dollár értékű illegális műkincs volt a 81 éves milliárdosnál

Gyűjteménye bővítésénél régiségcsempészek, maffiavezérek, pénzmosók és sírrablók széles alvilági hálózatára támaszkodott.

Évek óta tartó vizsgálat eredményeként több mint 70 millió dollár értékben 180 illegálisan megszerzett műkincset kell visszaadnia egy amerikai milliárdosnak, akit emellett egy életre eltiltottak a régiségvásárlástól. Cyrus Vance Jr. manhattani kerületi ügyész szerint ez az első eset, hogy a manhattani kerületi ügyészség életfogytiglani régiségvásárlási tilalommal sújtott valakit.

A régiségek visszaszolgáltatásáért cserébe ugyanakkor az illető, Michael Steinhardt megússza, hogy vádat emeljenek ellene bűncselekményért.

A 2017-ben indult vizsgálat megállapította, hogy Michael Steinhardt pénzügyi befektető fosztogatásból, különböző országokból származó műkincseket halmozott fel New York-i otthonában, ahol 2018-ban tartottak rendőrségi razziát. A 81 éves milliárdos évtizedeken át csillapíthatatlan étvágyat táplált fosztogatásból származó műkincsek iránt, nem törődve az ügyletek törvénytelenségével és a súlyos kulturális kárral, amelyet szerte a világon okozott.

Szerzési vágya nem ismert sem földrajzi, sem erkölcsi határokat, amit bizonyít, hogy gyűjteménye bővítésénél régiségcsempészek, maffiavezérek, pénzmosók és sírrablók széles alvilági hálózatára támaszkodott – közölte az ügyészség.

Az ügyészség szerint a Steinhardt által vásárolt régészeti leletek közül sokat polgárháborúk és felkelések idején csempésztek ki származási országukból, köztük Szíriából, Izraelből, Görögországból, Egyiptomból, Olaszországból és Törökországból. Az amúgy filantrópként ismert befektetőtől visszaszerzett műkincseket visszajuttatják annak a 11 országnak, amelyekből ellopták azokat.

A Steinhardt által illegálisan megvásárolt műkincsek között szerepel egy italáldozat bemutatására szolgáló, szarvasbikafej-formájú áldozati edény az időszámításunk előtti 4. századból, a törökországi Milasból. Az edény értékét 3,5 millió dollárra becsülik. Továbbá találtak egy Kréta görög szigetről származó 3300 éves larnaxot, vagyis hamuládát. A kis zárt koporsót vagy dobozt a minószi civilizációban emberi maradványok tárolására használtak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában