Komoly sérülések

2022.01.28. 13:00

Egy ritka csőrös cet megmentéséért küzdenek az athéni strandon

Egy tengerbiológus szerint a bálna fején és törzsén sérülések láthatók, amelyek hajócsavartól is származhatnak.

A Skai görög hírtévé tájékoztatása szerint egy sekély vízben rekedt Cuvier-féle csőrös cetet fedezett fel a görög parti őrség az athéni strandon. A veszélybe került ritka tengeri emlős életét az Arion bálnavédő szervezet aktivistái próbálják megmenteni. Egy tengerbiológus szerint a bálna fején és törzsén sérülések láthatók, amelyek hajócsavartól is származhatnak.

Az ilyen esetek nem szoktak jól végződni

– mondta a szakértő a tévében.

Görögországban ritkán fordul elő, hogy egy bálna partra vetődik vagy a sekély vízben reked. Az MSC hajótársaság éppen csütörtökön jelentette be Genfben, hogy Görögország nyugati partvidéke mentén megváltoztatja a kiránduló és konténerhajóinak útvonalát a nagy ámbráscetek védelmében, mivel az összeütközések rendszerint végzetesek a bálnák számára.

Cuvier-féle csőrös cet csak ritkán látható, mert szívesen merül le 1000 méternél is mélyebbre.

Borítóképünk illusztráció (Shutterstock)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!