Korszerűsítés

2022.04.19. 11:10

Felújítják a kínai Nagy Fal Múzeumot

A nagy falból még ma is csaknem két és fél ezer kilométernyi áll.

A kínai Nagy Fal Múzeum a következő három hónapban fogadja az intézmény felújítására és korszerűsítésére készülő terveket a kínai és külföldi tervezőirodáktól – közölte a pekingi városi kulturális örökségvédelmi hivatal.

A Patalingban, Pekingtől 80 kilométerre északnyugatra fekvő múzeum felújítási és korszerűsítési projektjéhez mintegy 27 ezer négyzetméter földterület és mintegy 16 ezer négyzetméter építési területet tartozik.

A múzeum a korszerűsítés után kiállítási központból, látogatóközpontból és nemzetközi kutatási központból fog állni.

A múzeum, amely az UNESCO világörökség részét képező kínai nagy fal leglátogatottabb, festői szakaszán található, április 6-dika óta zárva van a több mint ötezer kulturális ereklye csomagolása és áthelyezése miatt.

A nagy falból még ma is csaknem két és fél ezer kilométernyi áll. A védmű építését a Kr. e. 221-től 206-ig uralkodó, országegyesítő Csin-dinasztia idején kezdték meg. A Ming-dinasztia idején (1368-1644) újjáépítették a híres védelmi rendszert.

Borítóképünkön turisták fotózkodnak a kínai Nagy Falon. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!