Ezt látni kell!

2022.04.13. 14:10

Dinóparkkal, állatsimogatóval és óriáskerékkel nyitott meg a nagykőrösi szafari (videó)

200 cirkuszi állattal, számos programmal csalogat csütörtöktől a Nagykőrösön kialakított autós szafari.

Az országban egyedinek számító Richter Safari Parkot április 12-én, kedden adták át. Az ország szívében, Nagykőrös mellett, közel Budapesthez található, 30 hektáron elterülő szafaripark fél év alatt készült el – adta hírül a baon.hu.

Ifj. Richter József igazgató, a park megálmodója beszédében elmondta: 

A Magyar Nemzeti Cirkusz és más cirkuszok porondtól visszavonult állatai töltik itt méltóságban, kényelemben és kiváló ellátás mellett megérdemelt nyugdíjas éveiket úgy, hogy továbbra is a közönség szeretetét élvezhetik.

Ifj. Richter József nagy álma volt a park, amely először 2020-ban nyitotta meg kapuit Szadán. Egy év kihagyás után Nagykőrös mellé költöztették át. Az állatoknak nagyobb területet biztosító, szebb környezetben található park egész napos kikapcsolódást kínáló központ. 

A 200 állat között vannak lovak, szamarak, zebrák, watusi marhák, lámák, tevék, elefántok, zsiráfok, struccok, emuk és kenguruk is. A szafari útvonalán mindenki a saját autójával haladhat végig, és etetheti az állatokat a helyszínen összeállított csemegével.

Az útvonal végén főleg a gyerekek számára különleges dinóparkon keresztül lehet eljutni az élményparkba, ahol több programmal várják a látogatókat. Többek között állatsimogatóval, a 30 méter magas Safari Eye óriáskerékkel, amelyről pazar kilátás nyílik a parkra. A cirkuszi sátorban artistaszámokkal szórakoztatják a nagyérdeműt a cirkuszművészek. 

Forrás: Bús Csaba / baon.hu

Ifj. Richter Józsefnek még számos terve van a park fejlesztésére. Például a kéthektáros tóban nyáron elefántok fürdőznek majd, valamint bővítenék az állatállományt is.

 

Felrajzolták Nagykőröst a turisztikai térképre

 

Amikor szeptember-október fordulóján felkeresett Ifj. Richter József azzal, hogy szafariparkot szeretne létesíteni, azonnal láttam, hogy egy olyan emberrel állok szemben, aki ezt olyan színvonalon hozza létre, amilyen színvonalon cirkuszi munkáját végzi. Amikor a parkot építették, óriási alázatot láttam rajtuk, amellyel az állatokhoz és a munkatársaikhoz viszonyultak

– méltatta a vállalkozás megálmodójának munkáját Czira Szabolcs, Nagykőrös polgármestere. 

Forrás: Bús Csaba / baon.hu

Hozzátette, hogy maga sem hitte akkor, hogy fél év alatt elkészül az országosan egyedülálló park. 

Az alapítókból sugárzott, hogy legfőbb motivációjuk az állatok megmentése, így több cirkusznak lehetőséget biztosítanak arra, hogy az idős állatokat a parkban elhelyezzék megérdemelt pihenőjükre.  

Nagykőrös most került fel a turisztika térképére. A látványosság az ország minden részéről is a határon túlról is a városba vonzza a látogatókat.

Jelmondatunk, hogy az érték értéket vonz. Ifj. Richter Józsefék beruházása más értéket is városunkba csalogat majd. Nagykőrös már nemcsak a zöld város az ország szívében, nemcsak Arany János városa, hanem a szafari városa is 

– zárta gondolatait a polgármester.

Forrás: Bús Csaba / baon.hu

Földi László országgyűlési képviselő köszöntőjében büszkeségét fejezte ki, hogy a parkot a város és a Richter család közösen létrehozta.

Nagykőrös eddig is ott volt a turisztika térképén, de ez a beruházás még inkább megerősíti a város helyzetét a magyar idegenforgalomban 

– erősítette meg a polgármester korábbi szavait a képviselő.

Forrás: Bús Csaba / baon.hu

Ifj. Richter József elmondta: 

Az utóbbi hat hónapban minden a park megvalósításáról szólt, hatalmas munka áll mögöttük, ezért köszönetet mondok mindenkinek, aki a megvalósulást segítette. Külön megköszönte szülei támogatását.

Forrás: Bús Csaba / baon.hu

A beszédek után az idősebb és az ifjabb Richter József, Földi László és Czira Szabolcs a nemzeti színű szalagot átvágva átadták a parkot. Ezt követően a park vezetője bemutatta a létesítményt.

A különleges élménypark csütörtökön nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt. 

A parkról készült képgalériát itt lehet megnézni.

 

 


Fotók: Bús Csaba/baon.hu
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!