Vakáció

2022.05.24. 17:00

A magyarok kétharmada tervez horvátországi nyaralást idén

A magyarok kétharmada tervez nyaralást Horvátországban idén egy szállásfoglaló oldal online kutatása szerint, amelyből az is kiderült, hogy tízből nyolc utazást tervezőt nem befolyásol az orosz-ukrán háború az üdülés tervezésekor.

Közleményükben ismertetik: 

a horvátországi, idén megtett aktív foglalások száma csaknem ötszöröse a tavalyi év hasonló időszakában beérkezett foglalásokénak, de egyelőre 23 százalékkal kevesebb, mint 2019-ben ugyanekkor. 

A foglalási érték ugyanakkor már 5,5-szöröse a 2021-es szintnek és 1 százalékkal nőtt 2019-hez viszonyítva.   

A foglalási darabszám és értékváltozás közötti különbség legfőbb oka, hogy megnőtt a magasabb kategóriás szállások kereslete, és az áremelkedés is növeli a foglalási értéket - fejtette ki a közleményben Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője.   

A foglalások hosszában is látható enyhe emelkedés a korábbi évekhez képest. A pandémia előtt januárban érkezett a legtöbb foglalás, ez eltolódott a nyár felé a járvány és a háború okozta bizonytalanság miatt. Éppen ezért a szakértők szerint akár megdőlhet a 2019-es szint is.   

A válaszadók háromnegyede online szállásfoglaló portálon keres szállást, és a felmérés résztvevőinek kétharmada bankkártyás fizetést részesít előnyben horvát nyaralása során. A készpénzhez szükséges pénzváltást tízből nyolcan itthon intézik, Horvátországban csak a válaszadók negyede vesz fel bankjegyet ATM-ből.   

A magyarok legkedveltebb úti célja az Isztriai-félsziget, Dalmácia-Split régió és a Kvarner-öböl 

- mondta a közlemény szerint Herceg Ivana, a Horvát Idegenforgalmi Közösség igazgatója. 

A legtöbben augusztusban és júliusban utaznak, és 5-7 éjszakát töltenek el. A Horvátországba indulók csaknem fele apartmant, 18 százalékuk  4-5 csillagos hotelt keres. 

Népszerűek még a 2-3 csillagos hotel (16,2 százalék) és a panzió/vendégház (15,5 százalék) kategóriák is. A többség ellátás nélküli opciót, harmaduk félpanziót és 15 százalékuk csak reggelit választ. A teljes ellátást csak a válaszadók 6 százaléka igényli.   

A Szallas.hu egy másik felmérése szerint a vendégek több mint kétharmada csak belföldi nyaralást fontolgat, negyedük külföldi és belföldi utazást is szervez, 6 százalékuk pedig idén csak a határon túl tölti el szabadságát. Tízből nyolc vakációzó magyart nem befolyásol az orosz-ukrán háború az üdülés tervezésekor. Körülbelül minden tizedik válaszadó viszont a háború miatt marad inkább belföldön - közölték.   

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!