Utánpótlás

2022.06.15. 15:00

Újabb tehetséggondozó programot hirdetett a közmédia

A mentoráltak a televíziós és a rádiós szakma alapját jelentő szerkesztő-riporteri tevékenységgel ismerkedhetnek a műsorgyártás területén.

Világszinten is kiemelkedő technikai feltételeket biztosító környezetben, a televíziós és rádiós szakma legjobbjaitól, gyakorlatorientált formában tanulhatnak a közmédia által meghirdetett tehetséggondozó programba felvételt nyert fiatalok.

A közmédia szerdán az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a jelentkezők mentor támogatásával, közvetlenül ismerkedhetnek meg a szerkesztő-riporteri feladatokkal a műsorgyártás területén, valamint – egyedülálló módon – egyéni beszédtechnikai képzést kaphatnak.

Ezúttal is megnyitja kapuit a média iránt érdeklődő, akár jelenleg is ezen a területen felsőfokú tanulmányokat folytató vagy már friss diplomás fiatalok előtt Magyarország legnagyobb médiavállalata – fogalmaztak.

A közmédia ingyenes tehetséggondozó programjának hosszú távú célja az utánpótlás kinevelése tartalmi és produkciós területre. A mentoráltak a televíziós és a rádiós szakma alapját jelentő szerkesztő-riporteri tevékenységgel ismerkedhetnek a műsorgyártás területén – tudatták.

Hozzátették: a tehetséggondozás az elméleti ismeretek átadása mellett a gyakorlatra is nagy hangsúlyt fektet: a mentoráltak közvetlenül vehetnek részt a munkafolyamatokban, hogy a program végére átfogó képet kapjanak a rádiós és televíziós műsorgyártás munkafolyamatairól, és akár önállóan is megállják helyüket szerkesztői vagy riporteri feladatkörben.

A Közszolgálati Médiaakadémia Alapítvány Tehetséggondozási Programja azokat az érettségi után álló fiatalokat keresi, akik életpályájukat egy professzionális médiaszakmai szervezetnél képzelik el. Pályázni július 15-éig lehet, bővebb információ a media-akademia.hu oldalon található. A program szeptember 5-én kezdődik, lezárultával pedig a legeredményesebb résztvevőknek a közmédia állás- és karrierlehetőséget kínálhat – olvasható a közleményben.

Borítóképünk illusztráció. Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!