Tudomány

2022.09.16. 10:00

Orvosok specializálódnak a klímaváltozás egészségügyi hatásaira

A Pécsi Egyetem vezetésével megkezdődött a nemzetközi tananyagfejlesztés is.

A klíma változás miatt bővíteni kell a tananyagot

Forrás: Shutterstock

A WHO szerint évente negyedmillióval nőhet 2050-ig a klímaváltozás okozta halálozások száma, ám a téma jelenleg csupán esetlegesen jelenik meg az orvosi képzésben – adta közre a Pécsi Tudományegyetem (PTE). Az intézmény Általános Orvostudományi Kara (PTE ÁOK).

Hőhullámok – a súlyos szív és érrendszeri problémák drámai megugrása. Tartósan magas UV sugárzás – a bőrbetegségek és -elváltozások számának növekedése. A Pécsi Tudományegyetem szakemberei szerint eek talán a legnyilvánvalóbb példák a klímaváltozás egészségre gyakorolt hatásaira, ám azok jóval kiterjedtebbek, és már most átszövik az egészségügy egészét.

Rendszerszintű kezelésük azonban még várat magára, és ennek jelentős mértékben az az oka, hogy a klímaváltozás az orvosképzésben sem jelenik meg kellő mértékben. 

Ez hívta életre a CLIMATEMED projektet, azaz a PTE ÁOK vezetésével megvalósuló nemzetközi tananyagfejlesztést.

A klímaváltozás kapcsán fontos különbséget tennünk az egyén egészségére gyakorolt káros hatások, és az ellátórendszert befolyásolók között.

"Természetesen az egyéni hatások is nagyon súlyosak lehetnek, de ezeket tovább súlyosbítja, ha az ellátórendszer, illetve az abban dolgozók nem kellően felkészültek a kezelésükre" – mondja dr. Girán János, a PTE ÁOK Népegészségügyi Intézetének egyetemi adjunktusa, a projekt szakmai vezetője. 

Ahogy arra a közlemény rámutat, a klímaváltozás ártalmas egészséghatásainak köre pedig megdöbbentően széles, és olyan kockázatok is ide tartoznak, amelyekre talán nem is gondolnánk.

Azt valószínűleg tudják a legtöbben, hogy mennyire fontos a bőrünk védelme az UV sugárzás ellen a strandon, de arra már jóval kevesebben gondolhatnak, hogy a mindennapok során is figyelnünk kell erre.

"Arról nem is beszélve, hogy a bőrgyógyászaton kívül a tartósan magas UV sugárzás komoly szemészeti problémákat is okozhat"– sorolja a szakember a példákat. 

Komoly kihívást jelentenek az új betegségterjesztő vektoroknak, például különböző szúnyogfajtáknak, élősködőknek a megjelenése, amelyek a klímaváltozás következtében nálunk is meg tudnak élni. 

Új helyzet elé állítja az orvosokat, hiszen olyan betegségeket terjeszthetnek, amelyekkel egész eddig nem kellett foglalkozni égtájunkon, ezért a legtöbb orvos számára a diagnózis felállítása és a kezelés sem jelent meg mindennapi feladatként.

Ráadásul akadnak ennél kevésbé nyilvánvalóbb összefüggések is, például a klímaváltozás által okozott mentális problémák megjelenése: a klímaszorongás, illetve az egyre gyakoribb természeti katasztrófák okozta poszttraumatikus stressz.

A szakemberek szerint a klímaváltozás pedig sokkal kevésbé drámaibb módokon is súlyosan befolyásolhatja az egészségünket és ennek révén az egész ellátórendszert. Girán János és kollégái például az egyre gyakrabban előforduló, jelentős légnyomásváltozások légzőszervi betegségekben szenvedőkre gyakorolt hatását is vizsgálják.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!