társadalmi útlevél

2019.05.23. 10:37

A bonobó anyák segítenek fiaiknak párt választani

A lányok ellenben nem kapnak ilyen a támogatás.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Ari Wid

A csimpánzokkal ellentétben a bonobóknál egy csoport legmagasabb rangú tagjai mindig nőstények. A vizsgálat szerint azoknak a bonobó hímeknek, akiknek az anyjuk ugyanabban a csoportban él, háromszor nagyobb esélyük van az utódnemzésre.

„Meglepődtünk, hogy az anyáknak erős, közvetlen befolyásuk van arra, hány unokájuk lesz” – mondta Martin Surbeck, a lipcsei Max Planck Evolúciós Antropológiai Intézet majomkutatója. A szakértő kollégáival a Kongói Demokratikus Köztársaságban élő bonobókat és Tanzánia, Uganda és Elefántcsontpart csimpánzait vizsgálta.

Munkájuk során kiderült, hogy bár mindkét majomfajnál megpróbálnak az anyák segíteni fiaiknak a partnerválasztásban, mivel a csimpánzcsoportokban a hímek a hangadók, az anyák erőfeszítései ott nem kifejezetten sikeresek.

Surbeck elmondása szerint a magas rangú bonobó anyák egyfajta „társadalmi útlevélként” közreműködnek. „Ha egy nőstény nagyon attraktív, akkor az anyák közel kerülnek hozzá, szorosan a nyomukban pedig ott van a fiuk” – fejtette ki.

Ha egy anya elveszíti a csoporton belüli rangját, az kihat a fiára is, aki ezáltal kevésbé sikeressé válhat a párkeresésben.

Feltűnő jelenség, hogy az anyák csak a fiaikat segítik ilyen módon. A bonobó lányok nem kapnak anyai segítséget a párkeresésben. Ennek lehetséges oka Surbeck szerint az, hogy a hímek a csoportban anyjukkal maradnak, míg a nőstények új csoportot keresnek. Evolúciós szempontból az anyáknak valószínűleg nem éri meg a nőstény utódok támogatása.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!