becstelen múlt

2020.08.30. 16:17

A Dnyesztertől a Tiszáig

Száznégy éve, augusztus 27-én rontott rá a Magyar Királyságra a barátinak mutatkozó Románia. De pár héten belül fejvesztve menekült ki Erdélyből az esküszegő állam hadserege, néhány év múlva mégis az ölükbe hullott Kelet-Magyarország majdnem a Tiszáig.

Balázs D. Attila

1916 augusztus 27-én a fiatal Román Királyság orvul megtámadta Erdélyt. Ez a lépés viszont csak részben volt meglepetés. Románia átállásának a lehetősége ugyanis már 1914-ben felvetődött, a keleti szomszéd ugyanis a Nagy Háború kitörésekor még formailag az Osztrák–Magyar Monarchia szövetségese volt.

A románság mozgolódására gróf Tisza István miniszterelnök is figyelmeztette Ferenc Józsefet, de a katonai vezetők nem tettek megfelelő intézkedéséket Erdély hadászati megerősítésére.

Tisza az első pillanattól számolt a román területi követelésekkel, ezért ellenezte 1914 végén, hogy az olasz semlegességet területi engedményekkel vásárolja meg a Monarchia. A kormányfő úgy vélte, ilyen lépés veszélyes precedenst teremtene Bukarest számára.

Az óvatosságot Románia és Olaszország 1914. szeptember 23-án aláírt megállapodása indokolta, melynek értelmében a két ország megegyezett háborús politikájuk összehangolásában. Ráadásul Bukarest október 1-jén egyezményben biztosította „jóindulatú semlegességéről” Oroszországot. Ebben a cári birodalom elismerte Románia jogát, hogy annektálja a Monarchiához tartozó azon területeket, ahol románok is laknak.

Ezzel párhuzamosan a magyar kormány 1914 őszén tovább szélesítette a román nyelvhasználat lehetőségét a közoktatásban és a közigazgatásban. Tette ezt annak ellenére, hogy Tisza tudta, a balkáni ország nem azért fordul el tőlünk, mert az erdélyi románoknak rossz a sorsuk, hanem mert Erdély egészére áhítozik.

Ami annyit jelentett, hogy az erdélyi magyar határ csak addig van biztonságban, amíg a Monarchia elég erősnek tűnik ahhoz, hogy elrettentsen egy román támadást.

A megfelelő határvédelem hiánya a későbbi eseményeket illetően különösen fájó és figyelmeztető pontja történelmünknek. A hatékony védelmet illetően az is különösen nagy veszteség volt, hogy a lényeglátó államférfit, Tisza Istvánt 1918-ban meggyilkolták a szélsőbaloldali szabadkőműves körök.

Mint Ravasz István hadtörténész, alezredes egy korábbi interjúban kifejtette, az 1916-os román betörés előtt a hadvezetésnek egyfelől sokáig nem volt tudomása az antant és a Románia közötti titkos tárgyalásokról, amelyek során igen nagy területeket ígértek a balkáni államnak, ha az belép a háborúba csaknem Debrecenig – tehát valóra válhat Nagy-Románia álma.

Másfelől nem feltételeztek annyi merészséget a románoktól, hogy azok meg merjék támadni a sokkal erősebb központi hatalmakat. Igaz, Románia csak a Monarchiát támadta meg, Németországnak nem üzent hadat, ám támadása azonnal kiváltotta a német hadvezetés ellenintézkedéseit is – fejtette ki.

De mi is történt pontosan ekkor? A magyar határra felvonult román csapatok a hadüzenet hivatalos átadása előtt (!) keltek át a Kárpátok hágóin. A mintegy 440 ezer fős haderő a tíz nappal korábban az Antanttal aláírt bukaresti szerződés értelmében – mely Romániának ígérte Bukovinát, Erdélyt, a Partiumot és a Bánságot – a Máramarossziget–Vásárosnamény–Debrecen–Szeged–Belgrád vonal elfoglalására indult.

A mintegy 600 kilométeres frontszakaszon megkezdett augusztus 27-i román támadás viszonylag lassan haladt. Annak ellenére is, hogy a hágókon beszivárgó román csapatok nem ütköztek ellenállásba, hiszen csak néhány határőr és vasutas állta útjukat, akiket rendre lemészároltak.

A román előnyomulást az óvatosságon túl a világos hadászati elgondolás hiánya is jellemezte, s már az első napokban komoly fegyelmi problémákat jelentett a haderő minden szintjén megjelenő fosztogatás.

A román egységek szeptember közepéig csak az Oláhtoplica–Parajd–Székelyudvarhely–Fogaras– Nagyszeben–Petrozsény–Orsova vonalig jutottak. Az 1. osztrák–magyar hadsereg eredményes harcai eddigre ugyanis szinte megállították a román előnyomulást, és megteremtették az ellentámadás feltételeit.

A szeptember 26–29-e közötti nagyszebeni csatában gyakorlatilag szétvertük a Vöröstorony-szoroson benyomuló 1. román hadsereg egységeit. A német, magyar, osztrák, bolgár, török hadak rövidesen Bukarestig kergették az ellenséget, és magát a román fővárost is elfoglalták. Akkor még volt erőnk, hogy megtoroljuk keleti szomszédunk becstelenségét, arroganciáját.

Az erdélyi oláhok is felháborodtak

Maderspach Viktor Az oláhok vérnyomában a Fekete-tengerig című művében a gerilla-író is beszámol arról, hogy a megszállók viselkedése, fosztogatása az erdélyi oláhság köreiben is nagy visszatetszést keltett, s a legtöbb helyen ők is együtt menekültek a magyarokkal a váratlan támadás elől. Az ellenségben főként a pópák és a tanítók láttak „felszabadítókat”, ám ők többnyire a később fejvesztve menekülő román egységekkel közösen októberben elhagyták az országot.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!