Veszélyes függőség

2021.11.15. 13:15

A hagyományos dohánynál is veszélyesebb lehet az e-cigaretta

Egy új tudományos kutatás szerint az e-cigaretta használói nagyobb eséllyel kapnak fiatalon stroke-ot.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Az Icahn School of Medicine kutatóinak az Amerikai Szívgyógyászati Társaság idei tudományos szimpóziumán ismertetett előzetes kutatási eredményei szerint az e-cigaretták használói 15 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak fiatalon stroke-ot, mint a hagyományos cigit szívók, pedig már náluk is jelentősen gyakoribb a stroke, mint a nemdohányzóknál – olvasható az Origo cikkében.

Az Amerikai Szívgyógyászati Társaság, vagyis az American Heart Association tudományos szimpóziumán minden évben a szív- és érrendszerrel kapcsolatos legfrissebb tudományos és klinikai eredményeket mutatják be a világ minden tájáról érkező egészségügyi szakemberek.

A dohányzás a stroke és a szívroham jól ismert és jelentős kockázati tényezője, amely csak az Egyesült Államokban közel 480 ezer korai halált okoz évente – olvasható az AHA Új és feltörekvő dohánytermékek és a nikotin-végjáték: az átfogó szigorú szabályozás és a megelőzés jelentősége című elnökségi tájékoztatójában.

Az e-cigaretták, vagyis beépített akkumulátorral működő, a nikotint és más kemikáliákat aeroszol formájában kibocsátó berendezések globális használata számottevően növekedett az elmúlt években.

Ugyanakkor a szakemberek hangsúlyozták, hogy továbbra is nagyon korlátozott ismeretekkel rendelkezünk az e-cigaretták biztonságosságára és kockázataira nézve. Nem tudjuk azt sem, hogy mennyire segítenek a cigarettázásról való leszokásban.

Hogy többet megtudjanak az e-cigaretták agyi érrendszerre gyakorolt hatásáról, az Icahn School of Medicine kutatói a Nemzeti Egészségügyi és Táplálkozási Vizsgálati Felmérés, vagyis az National Health and Nutrition Examination Survey 2015 és 2018 közötti adatai alapján majdnem 80 ezer felnőttet azonosítottak, akiknek a kórtörténetében stroke szerepelt. Az azonosítottak 60,9 százaléka hagyományos cigarettát, 9,7 százaléka e-cigarettát szív, 39,4 százaléka pedig mindkettőt rendszeresen használja.

A tudósok megállapították, annak ellenére, hogy a stroke összességében gyakoribb volt a hagyományos dohányosok között, az e-cigarettával élőknek 15 százalékkal nagyobb esélyük volt arra, hogy fiatalabb korban szenvedjenek el agyérkatasztrófát.

Az embereknek tudniuk kell, hogy az e-cigaretták biztonságossága sosem lett kivizsgálva, ezért nem lenne szabad őket a hagyományos dohányzás biztonságos alternatívájának tekinteni – szögezte le Urvish K. Patel, az Icahn School of Medicine közegészségügyi tanszékének kutatója és köztájékoztatási igazgatója. Hozzátette, az e-cigaretta kockázata főként azoknál magas, akik rendelkeznek már fennálló rizikófaktorokkal, a kórtörténetükben szívroham, magas vérnyomás vagy magas koleszterinszint szerepel.

Az elemzés megállapította, hogy az e-cigarettát használók legtöbbje 48 éves korában kapta az első stroke-ot. Ehhez képest a legtöbb hagyományos dohányos 59 évesen, a mindkettőt használók pedig 50 évesen szenvedték el az elsőt.

Ugyanakkor a stroke összesített gyakorisága lényegesen magasabb, 6,8 százalékos volt a hagyományos dohányosok körében, amíg az e-cigarettásoknál ez az érték mindössze 1,1, a vegyes használóknál 3,7 százalék volt.

Azt általában tudják az emberek, hogy a vaping jellegű termékekben és a konvencionális cigarettákban egyaránt található nikotin, de nem feltétlenül vannak tisztában azzal a rengeteg más vegyülettel, amelyek közvetlenül befolyásolhatják az erek belső burkolatát. Ezek okozhatnak olyan károsodást, amely érelmeszesedéshez vezet, valamint olyat is, amely meggyengíti az érfalat és hajlamossá tesz a vérrögképződésre.

Az érintettek ki vannak téve mind az elzáródásos, vagyis az iszkémiás, mind a vérzéses stroke veszélyének – összegezte Karen L. Furie, az AHA szakértője és a Brown University orvosi karának neurológiai tanszékének vezetője.

Hozzátette, valószínű, hogy ezek a kemikáliák fiatalabb korban visszavonhatatlanul károsítják az ereket az egész testben, különösen az agyban. Ezért is fontos, hogy a fiatalok megértsék, az e-cigaretta nem jelent biztonságos alternatívát, és az agyi egészség megőrzésének, a stroke elkerülésének legbiztosabb módja az, ha valamennyi dohányzási formától és nikotintartalmú terméktől tartózkodnak.

Eredményeink világos üzenetet küldenek az orvosoknak, az egészségpolitikai döntéshozóknak és a dohánytermékek forgalmazását szabályozó hatóságoknak, hogy szorgalmazzák az e-cigaretták beszerzésének, értékesítésének és marketingjének új szabályozását – hangsúlyozta Neel Patel, az Icahn School of Medicine közegészségügyi tanszékének kutatója és az előadás egyik vezető szerzője.

Az e-cigaretták nem reklámozhatóak a hagyományos, égésen alapuló dohánytermékek egészségesebb helyettesítőjeként.

A tanulmány ugyanakkor nem tért ki arra, hogy az érintettek milyen típusú és súlyosságú stroke-ot szenvedtek. Illetve még az sem világos, hogyan köthető az e-cigaretta használata a fiatalabb korban kialakuló stroke-hoz.

A kutatók kiemelték, sok még a megválaszolatlan kérdés az e-cigaretták hosszú távú egészségügyi hatásait illetően, különösen a szív egészségére és a stroke-kal való kapcsolatukra vonatkozóan.

Borítóképünk illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!