ölelés

2021.05.12. 11:30

Bálnák intim pillanatait filmezték le drónról (videó)

Két súlyosan veszélyeztetett északi simabálnát filmeztek le drón segítségével az észak-amerikai Cape Cod-öbölben. Az állatok úgy tűntek, mintha úszóikkal átölelnék egymást.

A felvételeket Brian Skerry természetfotós és a Woods Hole Oceanográfiai Intézet, valamint a New England-i Akvárium tudósai készítették.

A Woods Hole kutatói szerint nagyon ritkán lehet ilyen viselkedést megfigyelni és

ez lehet az első alkalom, hogy bálnaölelést rögzítettek a levegőből.

Az állatok ezzel az ölelésszerű mozdulattal fejezhették ki egymás iránti vonzalmukat és párosodásra való készségüket – vélik a szakértők.

Veszélyeztetett faj

Az északi simabálnák (Eubalaena glacialis) a világ legveszélyeztetettebb állatai közé tartoznak, populációjuk egyedszámát nagyjából 360-ra becsülik. Bár az elmúlt télen évek óta nem tapasztalt szaporulatot figyeltek meg náluk, az állatvédő csoportok továbbra is aggódnak, hogy a különleges faj – főleg emberi tevékenység miatt – nagyobb ütemben pusztul, mint ahogy reprodukálódni tud.

2017 óta 34 simabálna pusztult el amerikai és kanadai vizeken, elsősorban azért, mert halászhálókba gabalyodtak vagy hajókkal ütköztek. További legalább 49 olyan esetet jegyeztek fel, amikor az állat olyan súlyos sérülést szerzett, amelyet feltehetően nem élhetett túl. Ezek a halálozási adatok felülmúlják a 2017 óta született példányok számát.

A kutatók hangsúlyozták, hogy ha csökkenne az emberi tevékenység okozta halálozás, akkor megfelelő lenne a simabálnák jelenlegi szaporodási aránya.

Borítókép: videóból kivágott fotó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!