két tucat jelentkezőből

2018.10.08. 15:56

Családbarát programjaiért kitüntették a Budakeszi Vadasparkot

Az 1979-ben megnyitott park mellett szólt többek között a baba-mama kuckó, a tematikus játszóterek és tanösvények, valamint a közösségi oldalak használata.

Forrás: MTI Fotó:

Fotó: Koszticsák Szilárd

Az Agrárminisztérium és a Magyar Turisztikai Ügynökség pályázatán Az év családbarát ökoturisztikai élménye elnevezésű díjjal kitüntetett Budakeszi Vadaspark az állatvilág bemutatása mellett fejleszti szolgáltatási hátterét.

A pályázatban értékelték a baba-mama kuckót, az ingyenesen kölcsönözhető terepbabakocsikat, valamint az erdő játékos megismertetését szolgáló tematikus játszóterek és tanösvények hálózatát, illetve a közösségi oldalak és képmegosztók tudatos használatát.

Az ökoturisztikai létesítmények és programok szervezői számára kínált felhívásra 21 szervezet 33 pályázatot nyújtott be. A cím elnyerésére erdőgazdaságok, natúrparkok, nemzeti parkok igazgatóságai, önkormányzatok, társadalmi szervezetek, társas- és magánvállalkozások pályázhattak, összesen négy kategóriában.

A Budakeszi Vadaspark a Pilisi Parkerdő Zrt. kezelésében működik a Pest megyei Budakeszin, Budapest nyugati szomszédságában. A parkot 1979-ben nyitották meg; célja a Magyarországon élő és európai vadfajok és házi állatok bemutatása.

A vadaspark 26 hektáros területén természetes, erdei környezetben él 32 állatfaj mintegy 120 egyede. A létesítményt 2017-ben 182 ezer látogató kereste fel, a szervezet munkáját közel 1100 önkéntes támogatja.

Borítókép: Egyhetes muflonbárány a Budakeszi Vadasparkban 2018. április 10-én.

Forrás: MTI Fotó/Koszticsák Szilárd

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!