nagyon ciki

2017.11.23. 10:43

Csalt, vesztett, bukott

Mennyire lehet valaki elvetemült? Az alábbi sztoriból kiderül. Az is, hogy az elvetemült mellé simán társítható a looser minősítés is.

A történet szerint Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 2016 júliusában időközi polgármester- és képviselő-testületi választást írtak ki, mert az előző önkormányzat feloszlatta magát.

Egy férfi nagyon vágyott a polgármesteri címre, így első lépésben regisztráltatta magát a választási irodánál. De mindez nem elég a győzelemhez, az eredmények maguktól nem születnek meg, a győzelemért mindenhol meg kell küzdeni. Ennek tudatában a polgármesterjelölt szövetséges és támogatók toborzásába fogott. Első lépés: szövetséges. Megállapodott egy a faluban bejegyzett turisztikai cég képviselőjével, egy nővel, aki majd segít neki támogatókat toborozni.

Második lépés toborzás: ez végül abban állt, hogy egy másik falu nehéz körülmények között élő lakóit rávették, a választás idejére jelentkezzenek át ebbe a faluba, cserébe majd a turisztikai cég telephelyén illetve más házakban, lakásokban ingyen lakhatnak.

A győzelem érdekében mindent maguk intéztek. A férfi és a nő vitték el a leendő választókat az okmányirodába, és átjelentették őket a cég székhelyére, valamint egyéb, ugyancsak a faluban található ingatlanokba. Mint később kiderült volt, aki valóban a faluba költözött, de a választás után kijelentkezett onnan. A szavazás napján a szavazóhelyiséghez is elkísérték a voksolókat, de csak néhányan szavaztak.

A választást végül más nyerte meg, aki csalás miatt feljelentette a férfit és támogatóját. A vizsgálatok után az ügyészség a férfival szemben felfüggesztett börtönbüntetést, társa esetében pénzbüntetést indítványozott.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a teol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!